Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Embert ölt, elfogták
police.hu 2014. 07. 31. 14:44:00

A Pest megyei nyomozók egy 21 éves tápiószecsői férfit fogtak el, akit egy 2011-ben elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.



A gyanúsított 2011. június 22-én, éjfél körüli időben - társaival együtt - betört egy tápióbicskei házba és az ott lakó 85 éves férfit többször megütötte, majd a lakásban értékek után kutatott. N. Gusztáv és társai a lakásból készpénzt, valamint mobiltelefont tulajdonítottak el. Az idős férfi a bűncselekmény elkövetése után a szomszédban lakó fiától kért segítséget, aki értesítette a rendőröket és a mentőszolgálatot. A sértett a kórházba szállítást követően - 2011. június 28-án - elhunyt.   

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen. Az eljárás során végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Gusztávot, akit 2014. július 29-én - a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársainak segítségével - fővárosi munkahelyén elfogtak és előállítottak. A 21 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított eddig ismeretlen társainak azonosítása és felkutatása folyamatban van.

N. Gusztáv ellen a további eljárást- őrizetbe vétele mellett- a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat