Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Lányok raboltak
police.hu 2014. 08. 06. 13:50:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - őrizetbe vételük mellett - H. K. 14 éves és N. H. 17 éves budapesti lakosok ellen, valamint orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. P. 16 éves budapesti lakos ellen.



A nyomozás adatai alapján a két lány 2014. július 28-án, 23 óra körüli időben a 61-es villamosjárat Budapest XII., Nyúl utcai megállójánál leszállt a járműről, majd a 17 éves fiatal a nyitott ablakon benyúlt és kitépte egy buszon utazó hölgy nyakából arany nyakláncát. A bűncselekmény elkövetése után elszaladtak a helyszínről. Az ékszert 16 éves társuk értékesítette.

A hegyvidéki rendőrök beazonosították a három fiatalt. A 14 éves gyereket 2014. augusztus 3-án, másik két társát 2014. augusztus 4-én fogták el lakhelyeiken.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek a lányok előzetes letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat