Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Gyilkossági kísérlet a görög étteremben
HP 2014. 08. 19. 12:44:00

Emberölés kísérletével vádolta meg a Fővárosi Főügyészség azt a török férfit, aki tavaly márciusban meglőtte haragosát egy budapesti görög étteremben.



A Magyarországon élő török állampolgárságú vádlott, illetve azerbajdzsáni állampolgárságú sértett még korábbról ismerte egymást. A vádirat lényege szerint, a két férfi - korábbi nézeteltérésük tisztázása érdekében - 2013. március 14-én találkozót beszélt meg egy VI. kerületi görög étterembe. Az étterembe érve a 45 éves vádlott és későbbi áldozata felment a galériára beszélgetni. Pár perc elteltével heves szóváltásba, kiabálásba torkollt a beszélgetés, a sértett unokatestvére ekkor felsietett az emeleti részre, a két veszekedő férfi közé lépett, és megpróbálta megnyugtatni őket. A vádlott ekkor a ruhája alól elővette Glock 17 típusú fegyverét, azt nyomban csőre töltötte, majd - a mellkasára célozva - rászegezte a tőle mintegy egy méter távolságra álló haragosára, miközben közölte vele, hogy megöli. A másik két férfi a vádlottra vetette magát, ekkor sült el a fegyver. A lövés a sértett bal combját érte. A lövést leadó török férfi kimenekült az étteremből, azonban amikor átszaladt az úttesten, egy éppen arra közlekedő személygépkocsi elütötte. A Fővárosi Főügyészség a török férfit - más bűncselekmény mellett - emberölés bűntettének kísérletével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat