Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Elképesztő: nem is lehetett volna fegyver a rendőrnőnél a gyilkosság napján
Blikk 2016. 02. 25. 11:33:00

Szívszorító búcsúlevélben köszönt el a világtól, az élettől P. Bernadett, mielőtt végzett kisfiával, Miklóssal és saját magával. A nő írásában mindenkit felsorolt, akiknek nem tudott megfelelni életé­ben. A hölgy a gyilkosság napján jogosulatlanul vette fel szolgálati fegyverét.



Arról írt, hogy társként, szeretőként, feleségként csődöt mondott. Írt arról is, hogy anyaként sem állta meg a helyét, gyermekének nem azt tudta megadni, amit szeretett volna. És végül arról, hogy a hivatásában sem érezte magát sikeresnek. Ez valószínűleg abból fakadt, hogy nagyjából két évvel ezelőtt siklott ki az élete. Elveszítette édesapját, és válását sem tudta kiheverni, ezért pszichésen instabillá vált, amit felettesei észre is vettek. Több mint másfél évig nem csatolhatott pisztolytáskát az övére.

Decemberben azonban újra munkába állhatott, mert úgy tűnt, jobban van. De csak úgy tűnt. - Úgy értesültünk, hogy a hölgy ellen, aki aláírta Bernadett pszichológiai alkalmasságát, most vizsgálat indult. Ami nem is csoda, hiszen talán két ember élete múlott rajta - mondta egy volt rendőrtiszt, aki hozzátette: sajnos az ügyben más mulasztás is történhetett.

A tragédia napján Bernadett nem dolgozott, de reggel mégis bement a rendőrkapitányságra, hogy fegyvert szerezzen. Azt hazudta az ügyeletes tisztnek, hogy van egy fontos ügy, amelyben intézkednie kell, így megkapta a fegyvert. Ezután pontról pontra vitte véghez tervét, de előtte elkábította a fiát. Miután megbizonyosodott róla, hogy semmit sem érez, meghúzta a ravaszt, majd gyászruhát öltött, és a búcsúlevél megírása után megölte magát is.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat