Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Felfegyverkezve raboltak egy győri munkásszállón
Privatkopo.hu 2019. 03. 10. 10:19:00

Az egyik győri munkásszállóról érkezett a rendőrségre bejelentés 2019. március 9-én, hajnalban arról, hogy két férfi pénzt rabolt el az egyik ott lakótól.



A helyszínen a rendőröknek a sértett elmondta, hogy bekopogott a szobájába két férfi, akik közül az egyik, akit látásból ismert, kiabálni kezdett vele, többször megütötte és egy késsel fenyegetőzve pénz követelt tőle.

A sértetten kívül még egy fiatal pár is tartózkodott a lakrészben, akiket szintén megfenyegetett a rabló, ezért az egyikük pénzt adott a verekedőnek, aki erre a társával együtt elhagyta a szobát.

A rendőrök beazonosították a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetőjét - K. Tibor 36 éves csornai lakost - és néhány órán belül elfogták őt társával - K. József 32 éves gönyűi lakossal - együtt.

Mindkettőjüket előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételüket követően, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat