Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Három „rejtett erőforrás” támadt rá az 58 éves asszonyra
baon.hu 2014. 03. 06. 7:18:00

Hajnalban támadta meg a három férfi az 58 éves asszonyt, amikor kiállt a kocsijával az udvarról. A trió egyik tagja földre lökte, a nyakát szorongatta. A rablók elvitték a sértett táskáját, de közel 1 millió forintot nem vettek észre benne. A tavaly decemberi rablás ügyében most emelt vádat a kiskőrösi ügyészség.



A 24 éves soltszentimrei, valamint a 21 éves és 25 éves ágasegyházi férfiak tavaly december 11-én a soltszentimrei vádlott ötlete alapján határozták el, hogy kirabolják a faluban lakó 58 éves hölgyet. Többször átbeszélték a rablást, felosztották egymás között a szerepeket - közölte dr. Nánási László Bács-Kiskun megyei főügyész.

Az arcukat kapucnival eltakaró vádlottak még aznap el is mentek a sértett házához, de észrevettek egy szomszédot, ezért átmenetileg elálltak a tervüktől. Másnap, azaz december 12-én, hajnali 4 órakor azonban ismét akcióba lendültek. Amikor észrevették, hogy a nő az autójával kiállt az udvarról, mindhárman mögé lopakodtak. Mikor a sértett megfordult, a 25 éves ágasegyházi férfi két kézzel a földre lökte a sértettet, megragadta és szorongatni kezdte a nyakát, miközben hangosan pénzt követelt tőle. A férfi a földön fekvő sértettet ütötte és rugdosta is. A megtámadott asszony mondta, hogy ott van a pénz a zsebében, és kérte, hogy ne bántalmazzák tovább.

A soltszentimrei vádlott eközben a gépkocsiból kivette a nő táskáját, benne irataival, gyógyszereivel, egyéb tárgyaival és 930 ezer forint készpénzével együtt. A táskában volt a sértett pénztárcája is, benne további 187 ezer forint készpénzzel. Mindeközben a fiatalabb ágasegyházi férfi figyelt, valaki nem veszi-e észre a rablást.

A táska megszerzése után a vádlottak elmenekültek a helyszínről, majd egy dűlőúton a soltszentimrei férfi kivette a táskából a pénztárcát, a táskát pedig - benne többek között a 930 ezer forinttal, amelyet nem vettek észre - eldobta. A pénztárcából zsákmányolt pénzt a vádlottak elosztották.

A sértett a bántalmazás miatt a vállán, felkarján és a könyökén könnyebb sérüléseket szenvedett. A bűncselekménnyel okozott, több mint 1,2 millió forintos kár nagy része lefoglalással még a nyomozás során megtérült.

A csoportos rablással vádolt férfiak előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást, velük szemben az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat