Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Húsklopfolóval verte szét felesége fejét
MTI 2014. 01. 30. 4:55:00
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék szerdán, nem jogerősen egy férfit, aki a vád szerint egy húsklopfolóval megölte a feleségét 2011-ben szigethalmi otthonukban, tettét rablógyilkosságnak beállítva - tájékoztatott a törvényszék szóvivője.

Koszta János közlése szerint a bíróság előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt mondta ki a 41 éves Galyas Béla bűnösségét. A vádlott a legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az ítélet nem jogerős, mert a védő enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A bírósági tényállás szerint a férfi 1992-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. Még abban az évben összeköltöztek, 1999-ben pedig összeházasodtak, majd gyermekük született. Később anyagi problémák, a feleség pszichés betegsége és a férfi házasságon kívüli kapcsolata miatt egyre többet veszekedtek. A férj a feleségét hibáztatta a történtekért, s neheztelt rá amiatt is, hogy a nő nem akarta megtakarításait megosztani vele. A vádlott szinte minden szabadidejét a szeretőjével töltötte, házasságát egyre inkább elviselhetetlennek tartotta, nejét meggyűlölte.

Ebben az élethelyzetben vetődött fel a férfiban felesége megölésének gondolata. Azt gondolta, a gyermekét ő nevelhetné tovább a szeretőjével, s a gyermek örökölné felesége korábban vásárolt lakását és több mint tízmillió forintos megtakarítását.

A vádirat szerint a férfi 2011 végén konkrét tervet dolgozott ki a gyilkosság végrehajtására, s ennek megfelelően cselekedett. 2011. december 29-én délután a gyereket a nagymamához vitte, majd éjjel autóval Szigethalomra ment, hogy megölje a feleségét. A bejárati ajtón a saját kulcsával jutott be, ezután a hálószobában alvó felesége fejét egy húsklopfolóval ütlegelni kezdte. (Az eszköz az eljárás során nem került elő.) A sértett hamarosan elvesztette az eszméletét; a vádlott addig folytatta az ütlegelést, amíg meg nem győződött arról, hogy a sértett nem mozdul.

A 36 éves nőnek a bántalmazás következtében eltört a koponyája és az állcsontja, roncsolódott az agyállománya.

A gyilkosság után a vádlott a lakásban rendetlenséget csinált és pirospaprikát szórt szét, hogy egy ismeretlen rablógyilkosra terelje a gyanút. Miután végzett, a lakást bezárta és távozott, majd december 31-én délelőtt visszatért, hogy úgy tegyen, mintha akkor talált volna rá a felesége holttestére. Értesítette a mentőket, de azok már csak a nő halálát tudták megállapítani.

További friss információk
Segítséget akart szerezni családtagjai megöléséhez
Terrorcselekménnyel fenyegetett, fiatal nőt ejtett túszul
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
Rabolt, lopott és garázdálkodott a 20 éves kecskeméti férfi
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat