Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Késsel okozott halálos sebet
police.hu 2014. 09. 01. 11:16:00

A gyanú szerint H. Szilveszter késszúrással végzett lakótársával.



Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság H. Szilveszter ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 31-én, Környén megölte lakótársát. A rendőrség a mentőszolgálattól értesült a bűncselekményről, majd a helyszínre érkező tatabányai járőrök elfogták a 61 éves gyanúsítottat. H. Szilveszter elismerte, hogy ő ejtette a halálos sebet a sértetten. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetése előtt szóváltás alakult ki közte és az áldozat között. Az italon vesztek össze és a vita dulakodásba torkollott. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette H. Szilvesztert és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

További friss információk
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat