Ma: 2024.02.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kizsákmányolták a prostituáltakat a „navajonkik”
Privatkopo.hu 2021. 02. 15. 9:19:00

A Békés Megyei Főügyészség bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem, kerítés és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat hét elkövetővel szemben, akik 2011 és 2017 között, Angliában, huszonhat sértett nő kizsákmányolásával 40 millió forintra tettek szert.



A prostitúció kizsákmányolására, mint a modernkori rabszolgaság jelenségére mutat rá a 2017-ben a Nemzeti Nyomozó Iroda és a londoni Metropolitan Police emberkereskedelemre szakosodott munkatársainak eredményesen összehangolt munkájával indult büntetőeljárás.

Egy tarhosi család három tagja 2011-2012-ben költözött ki Londonba, majd a közösségi médiában feladott hirdetésekkel toboroztak Magyarországról nőket prostitúciós munkára.

Kezdetben az általuk bérelt lakás egyik szobáját adták ki erre a tevékenységre. Később ingatlanokat béreltek, kezdetben a fővárosban, majd jellemzően angliai nagyvárosokban, amihez segítséget nyújtott nekik békéscsabai születésű, azonban kint élő bűntársuk.

A bűnszövetség vezetői a sértetteknek segítettek megszervezni a kiutazást, a szállást, a telefonos elérhetőséget, a napi ellátást. A két férfi és nő társuk a sértettekről szexuális jellegű fényképeket készítettek, amit prostitúciós szolgáltatást kínáló internetes felületeken elhelyeztek és a profilt folyamatosan frissítették. A prostituáltakat közvetlenül jellemzően nem lehetett megkeresni, hanem a bűnszövetség vezetői három vádlott társukat úgynevezett recepciósként alkalmazták, akik a hívásokat fogadták, a helyszínt, a szolgáltatás jellegét és a tarifát leegyeztették.

A sértettek a bevételük felét adták oda kizsákmányolóiknak. A vádlottak 6 év leforgása alatt legalább 40 millió forint illegális jövedelmet szereztek tevékenységükből.

A sértett nők közül tizenöten kilátástalan életkörülményeik miatt olyan kiszolgáltatott helyzetben voltak, hogy más választás hiányában döntöttek a prostitúció mellett, így sérelmükre bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettét követték el a terheltek. A további tizenegy sértett vonatkozásában az ületszerű kerítés és a prostitúció elősegítése róható a vádlottak terhére.

A főügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bűnszövetség három vezetőjét és az ingatlanok bérlésében szerepet játszott társukat - még beismerésük esetén is - végrehajtandó szabadságvesztésre, továbbá a megszerzett vagyon elkobzására ítélje a bíróság. A recepciósokkal szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására irányul a mértékes indítvány.

További friss információk
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
Sörözés eszméletvesztéssel, rablással
Bántalmazás a pécsi vásárcsarnokban: egy pékség üzletvezetője került összetűzésbe egy vásárlóval
Kényszerítés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség
Idős nő kezéből tépte ki a táskát a cigány, nem jutott messzire
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat