Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Fényes nappal vertek vascsővel békés járókelőket Kőszegen a cigányok
kuruc.info 2012. 07. 06. 12:18:00

Leszámolásra emlékeztető módszerrel támadtak kőszegi cigányok két békésen sétáló fiatal férfira tegnap fényes nappal a Petőfi téren található benzinkút előtt.



Az áldozatok elmondása szerint tegnap este hét óra környékén egy kék színű Volkswagen Golf fékezett le mellettük, majd abból két harcias cigány férfi ugrott eléjük. Az egyik támadó kezében jókora vascső volt, amellyel hadonászni kezdett, miközben a társa azzal vádolta őket, hogy szidalmazták a cigányokat. Néhány másodperc múlva a vascső lesújtott, és az esti bevásárlásból hazafelé sétáló egyik férfi koponyáján landolt. A cigányok a bűncselekmény után gyorsan autóba szálltak és elhajtottak. A sérült fiatalember tizenöt éves öccse segítségével néhány utcáig még elvonszolta magát, azonban a fején keletkezett seb olyan erősen vérzett, hogy egy éppen arra haladó járőrkocsiban ülő rendőröktől kellett segítséget kérniük. A sérültet mentő szállította kórházba, sebét több öltéssel varrták össze, állapota a körülményekhez képest kielégítő.

Az egyik szemtanú a támadók között a helyi Fidesz tagjának és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőjének fiát vélte felfedezni, aki szintén tagja a kisebbségi önkormányzatnak. A cigány elkövetők személyéről egyelőre nincs biztos információnk, ám szemtanúk szerint a másik agresszív cigány annak a Horváth családnak a sarja, akik nemrégiben a Felső körúti cigányterror aktív részesei voltak. Az csak hab a tortán, hogy a két sértett szintén a Felső körút 10. szám alatt lakik, ezáltal az sem kizárt, hogy a cigányok leszámolásba kezdtek az ellenük feljelentést tevő, békés lakóközösség ellen.

A sértettek ma reggel a rendőrségen jártak és felvilágosítást kértek arról, hogy indult-e eljárás a támadókkal szemben. A kapitányságról azonban eltanácsolták őket, és azt kérték tőlük, hogy jöjjenek vissza hétfőn - írja közleményében Rába Kálmán, a Jobbik Vas megyei közgyűlési képviselője.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat