Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Két társával rabolta ki a sértetteket - Németországban fogták el
police.hu 2017. 06. 10. 6:59:00

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 41 éves férfi ellen, akit több évig körözött a bűnügyi hatóság - most előzetes letartóztatásba került.



L. István a rendelkezésre álló adatok szerint 2009. március 24-én, az éjszakai órákban ment be két társával egy mendei családi házba. Az ott tartózkodó sértetteket lefogták, majd készpénz átadására kényszerítették. A két megfenyegetett személy ennek hatására több mint 1 millió forintot, valamint műszaki cikkeket adott át L. Istvánnak és társainak.

A 41 éves férfi két társát a nyomozók a bűncselekmény elkövetése után azonosították. H. István 41 éves gyömrői lakost 2009. március 26-án, L. Szilveszter 31 éves péteri lakost pedig 2010. február 10-én hallgatták ki gyanúsítottként. Az ellenük folytatott eljárást a nyomozó hatóság lezárta, a két férfi jogerős büntetését tölti.

Mivel az L. István felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért 2010. március 17-én elrendelték a körözését. A férfit több mint 7 év után — Németországban - fogták el 2017. április 25-én, ahol kiadatási őrizetbe került. A monori nyomozók 2017. június 6-án, Hegyeshalomnál vették át az osztrák rendőröktől. Előállították a Monori Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. 

Az illetékes bíróság 2017. június 9-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

További friss információk
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat