Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Millimétereken múlt az élete
police.hu 2017. 06. 08. 10:44:00

Mellkason szúrta ismerősét egy 41 éves férfi. A budapesti nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.



A rendőröket 2016. október 12-én, 16 óra 30 perckor járókelők hívták ki a Budapest XV. kerületi Nyírpalota utcába, mert a Szilas parkban két férfit láttak dulakodni. A tanúk elmondása szerint a 41 éves Sz. Géza Péter hirtelen kést vett elő, amivel mellkason szúrta 23 éves ismerősét, akit életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba a mentők.

Sz. Géza Péter miután megszúrta a 23 éves fiatalembert, elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök két utcával távolabb elfogták.

A nyomozás adatai szerint korábban nem volt nézeteltérése a két szomszédnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta a nyomozást, amit a napokban befejezett és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat