Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Halálra rázta a 7 hónapos kicsijét, 7 év börtönbüntetésre ítélték
Privatkopo.hu/24.hu 2019. 02. 20. 5:44:00

Jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélték az a fertőendrédi asszony, aki 2016 októberében többször megütötte, majd addig rázta csecsemőjét, amíg az meghalt.



A Győri Ítélőtábla keddi ítélete szerint a N. Marietta Svájcban szülte meg (2016 májusában) a gyerekét, a szülés után ki kellett venni a méhét. Ezután visszaköltözött Magyarországra, és a faluban megismerte későbbi élettársát.

A nő igyekezett gondoskodni a babáról, de nehezen viselte a gondozással járó nehézségeket. A tanúk elmondása szerint gyakran fogyasztott alkoholt, nyugtatót, a gyermekét pedig esetenként elhanyagolta. Amikor pedig ivott, többször is türelmetlenül viselkedett a babával, különösen a pici sírása zavarta.

A gyilkosság napján a nő reggeltől estig egyedül volt a házban a kislányával. Délutánig legalább nyolc nyugtatót vett be. Amikor etetés közben sírni kezdett a pici, akkor legalább háromszor ököllel megütötte a fejét, majd nagy erővel addig rázta, amíg a gyermek mozgott.

Ezt követően a nő a halott csecsemőt az ágy melletti szőnyegen hasra fektette. Így talált rá az élettársa, amikor hazaérkezett. A férfi sírva értesítette a mentőket. A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni a több órája halott csöppséget, de már nem lehetett megmenteni az életét.

Az erőbehatások a csecsemő nyakszirt, homlok és halántéklebenyének zúzódását idézte elő. A gyermek megrázása diffúz agyzúzódást idézett elő, ami agyvizenyő kialakulásához vezetett.

Az első fokon eljáró bíróság hét év szabadságvesztésre ítélte a nőt. Az ítélet ellen azonban az asszony és védője is fellebbezett. 

A Győri Ítélőtábla azonban a beszerzett bizonyítékok alapján nem fogadta el a nő védekezését, hogy a 6-8 szem gyógyszer beszedése után elájult, nem volt magánál, így ő nem követhette el a bűncselekményt. Az ítélőtábla megítélése szerint az elkövetés időpontjában a hét és fél hónapos csecsemőn és a nőn kívül senki nem tartózkodott a lakásban. A büntetés kiszabása körében az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal, a büntetés mértéke arányos és szükséges. A másodfokú bíróság szerint a nő nem akarta megölni a gyerekét, nem volt szándékos a tette, ugyanakkor a 7 éves börtönbüntetést helybenhagyta. 

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat