Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Felfüggesztett börtönre ítélték az intézkedés során pofozkodó rendőrt
baon.hu/hvg.hu 2013. 05. 28. 9:08:00

Felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a rendőrt, aki a vád szerint két éve úgy pofon ütött egy alkalmi munkást, hogy beszakadt a dobhártyája, és az eséstől eltört a karja.



A 33 éves F. Viktor rendőr zászlóst és társát, a 28 éves K. István törzsőrmestert 2011. június 2-án egy szentkirályi gazda hívta, mondván: alkalmazottja, B. Tibor azzal fenyegetőzik, hogy elvágja a torkát.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség szerint a napszámos a kikérdezés közben F. Viktortól két pofont kapott, és nekiesett egy ágynak. A kórházban azt állapították meg, hogy dobhártyája beszakadt és eltört a karja, amit meg is kellett operálni. Az 51 éves alkalmi munkás vallomása alapján emeltek vádat a két körzeti megbízott rendőr ellen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt. K. István ugyan a vádhatóság szerint nem ütött, de "passzivitásával pszichikailag erősítette" társa szándékát.

A bíróságon a vádlottak azt állították, hogy munkaadója jelenlétében beszéltek a napszámossal, és pofont nem adtak neki. Mindkét rendőr kijelentette: a sértett erősen ittas volt. A tárgyalás során a munkás elismerte, hogy többször megfenyegette munkaadóját, de soha nem bántotta, a szembesítés során pedig nem ismerte fel a rendőrökben az őt megütő embert. A férfi, aki ittasan ment a tárgyalásra azt is kijelentette, soha életében nem volt baja a rendőrökkel, nem haragszik a vádlottakra, és megérdemelte a pofont.

Az elsőfokú bíróság bizonyítottság hiányában végül felmentette a rendőröket, de ezt a döntést a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte mondván, hogy a sértett nem volt kihallgatható állapotban, amikor vallomást tett a kecskeméti tárgyaláson.

A megismételt elsőfokú eljárásban a bíró kiküldte a tárgyalóteremből a rendőröket, az alkalmi munkás pedig újra a vádirattal egyezően adta elő a történteket. A rendőröket a bíróság végül bűnösnek találta, F. Viktort másfél év, két évre felfüggesztett börtönre, társát pedig 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A két vádlott fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

További friss információk
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat