Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Rabszolgaper: volt, akitől a vaksegélyt is elvették - Cigány vádlott a rendőrnek: „mi a túrót vigyorogsz, te f.szszopó?”
sonline.hu 2011. 03. 22.
Újabb tanúk - köztük két sértett - kihallgatásával folytatódott a csak rabszolgaügyként elhíresült per a kaposvári bíróságon.



A sértettek egyértelműen terhelő vallomást tettek a három vádlottra, akiknek a két, az elsőrendű vádlottal üzleti kapcsolatba került cég munkatársai által elmondottak sem javítottak helyzetén. Utóbbiak egyértelműen kijelentették, hogy a vádlotti állítással ellentétben nem az egyik hajléktalan vezette az amúgy nevére írt céget, míg a két sértett különböző bántalmazásokról, fenyegetésekről, ingyenmunkákról, túlhajszolásról, s irataik elvételéről beszélt a bírónak.

- Mi a túrót vigyorogsz, te f.szszopó? - mordult oda az elsőrendű vádlott az egyik rendőrnek, miközben láncra verve ballagott a tárgyalóterem felé.
Bent sem kerekedett jobb kedve, hiszen a bír elutasította kérését, szembesítsék a rá - valamint társaira - terhelő vallomást tevő két sértettel, aki érthető módon nem akartak találkozni korábbi fogvatartóikkal.
- Személyesen akarok velük találkozni, mert úgy tudnék velük beszélni - indokolta kérését a bíró előtt a vád szerint aljas indokból, a sértettek sanyargatásával és jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése miatt álló kaposvári férfi: élettársával és apjával rabszolgaként tartottak, dolgoztattak és kínoztak általában hajléktalan munkanélkülieket, akiknek munkát és egyben lakhatást kínáltak. Irataikat elvették, fenyegetésekkel, bántalmazással arra kényszerítették áldozataikat, hogy fizetés nélkül, különböző bontási munkálatokon, illetve a ház körül, ahonnét önszántukból nem távozhattak. Egy komfort nélküli koszos sufniban szállásolták el őket, naponta legfeljebb kétszer kaptak enni, s gyakran meg is verték őket, nem egyszer ostorral, a többiek jelenlétében, hogy megfélemlítsék őket.

Ezek után nem meglepő, hogy a két egykor munkás nem akart találkozni velük, bár egyikük megjegyezte, ha nagyon muszáj, vállalja a szembesítést.
- Fél tőlük? - kérdezte a bíró.
- Jobb így - hangzott a sokatmondó válasz...
Becsülendő, hogy ennek ellenére részletes vallomást tett, noha hallgatóságként ott ült a teremben az elsőrendű vádlott anyja - egyben a másodrendű felesége -, lánya, valamint a harmadrendű anyja. Akik folyamatosan kommentálták az elhangzottakat, sőt, amikor a középkorú férfi kitért rá, hogy az élettársak gyerekei is egrecíroztatták őket, sőt időnként egy-egy pofont is kiosztottak, a lány a nagyanyjához fordult.
- Mit hord itt ez össze? - csattant fel, s azonnal el is kezdték megbeszélni a hallottakat, mire a bíró a nagymamát a terem másik végébe ültette át.
A vallomásból amúgy kiderült, hogy a sufniban élők közül mindenki átlátta helyzetét, s el akart menni, ám papírok és pénz nélkül esélyük sem volt a távozásra. Irataikat azzal az indokkal vették el tőlük, hogy be akarják jelenteni őket, illetve, hogy ellenőriztessék a rendőrökkel, nem állnak-e körözés alatt.
A bíró elutasította a szabadlábra-helyezési kérelmet. A bíró elutasította a szabadlábra-helyezési kérelmet.
- Elhitte? - érdeklődött a tárgyalásvezető.
- Láttam, milyen viszonyban van a rendőrökkel - hangzott a meglepő válasz. - Amikor papírok nélkül vezetett, s megállították, még ő háborodott fel az eljáráson. S el is engedték... Ezek után eszembe sem jutott, hogy visszavegyem a lakásból a papírjaimat, mert kezem-lábam eltörték volna.
- De elmehetett volna - jegyezte meg az ügyvéd, utalva rá, hogy a sértetteknél volt a kapu kulcsa, azaz lett volna lehetőségük távozni.
- Nem jutottam volna el tíz kilométerre sem - felelte a férfi. - A környéken rengeteg rokonuk volt, akik azonnal szóltak volna, ha az utcán látnak felügyelet nélkül.

Utóbb kiderült, őt ugyan nem bántották, de állandóan fenyegették, s amikor baleset érte az egyik bontáson, s bevitték a kórházba, azt kellett hazudnia, elesett biciklivel. Merthogy szétnyílt a fején a bőr, miután az elsőrendű vádlott fejbe kólintotta egy markolókanállal.
- Sokat dolgoztak? - szakította meg a bíró.
- Látástól sötétedésig — bólogatott a férfi. - Sokszor másnap sötétedésig. Előfordult, hogy ónos esőben éjjel is bontanunk kellett a téglagyárat, akkor fagytak el a lábujjaim.
Pénzt persze nem kaptak, sőt, egyik társuktól a vaksegélyt is elvették, s akadt olyan Szenteste, amikor szintén dolgoztak.
Társa, akinek a nevére céget alapított az elsőrendű vádlott egyfolytában bólogatott, s időnként kiegészítette a visszaemlékezést. Mely megfelelt a férfi korábban, Budapesten tett vallomásának - azért a fővárosi rendőrökkel beszélt, mert félt Kaposvárra jönni, tartott a családtól.
Hasonlóképpen nyilatkozott az egyik üzleti partner is, aki egy ingatlant adott el az elsőrendű vádlottnak, aki szerinte átverte őt - ebben az ügyben tart a nyomozás -, ám csak azután mert feljelentést tenni, miután kiderült, letartóztatták a család tagjait.

- Rossz hírük van — indokolta döntését -, az egyik legszélsőségesebb-durvább família a városban.
A megjegyzés persze újabb felhördülést váltott ki a rokonságból, ám az igazi hangzavar akkor tört ki, amikor a harmadrendű vádlott bejelentette, kéri szabadlábra helyezését.
- Szívbeteg vagyok, ki akarom magam vizsgáltatni - magyarázta, s hozzátette, rosszul bírja a börtönt.
- Azt is mondjad, nekünk is szükséged van rád - kiabált közbe a lánya -, mert nekem asztmám van, meg depressziós is vagyok.
- Azt akarjátok, hogy ott hallja meg a bv-be? - hergelte magát tovább a nő, mivel élettársa és annak anyja csitítani próbálta. - Már nem sok van hátra! Azt akarjátok, hogy árván maradjanak a gyerekek? Anyukám, érzem, hamarosan felteheted majd a fekete kendőt...
A bíró elutasította a kérést.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat