Ma: 2024.04.12. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Radiátorhoz bilincselték és megütötték a rendőrök a rendőrtiszt fiát
heol.hu 2013. 10. 25. 13:10:00

Bántalmazás hivatalos eljárásban és jogellenes fogva tartás bűntettében mondott ki bűnösnek és ítélt el első fokon, nem jogerősen, az Egri Törvényszék büntetőtanácsa két füzesabonyi rendőrt a napokban.



A bíróságnak benyújtott vádindítvány azt fogalmazta meg, hogy a Füzesabonyi Rendőrkapitányság két munkatársa korábban a város területén közterületi gépkocsizó szolgálatot látott el. Ennek során igazoltatták az utóbb sértetté vált helybeli lakost - tájékoztatatott dr. Gergely Tímea, az Egri Törvényszék irodavezetője, egyben sajtótitkára.

Az I. rendű vádlott, K. P. J. rendőr törzszászlós - a vádhatóság vizsgálatának megállapítása szerint - az illető személyt a nevére kiállított személyi igazolvánnyal minden különösebb indok nélkül orrnyergen ütötte. Ezt a bántalmazott szavakkal nehezményezte, mire az egyenruhás férfi még egyszer, ugyanúgy odacsapott a sértett arcának ugyanarra a részére. Ezt követően a szolgálatot teljesítő hatósági emberek úgy határoztak, hogy az intézkedés alá vont egyént előállítják a rendőrkapitányságra.

A vád szerint ekkor K. P. J. és társa, B. K. rendőr törzsőrmester, a II. rendű vádlott a sértettet megbilincselte, belökték őt a gépjárművük hátsó ülésére és a kapitányság épületébe hajtottak. Ott a folyosón egy radiátorhoz bilincselték. Csupán akkor bocsátották szabadon, amikor megérkezett a bilincsbe vert személy édesanyja, aki történetesen rendőr őrnagyként dolgozik a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon.

Az orvosi vizsgálat azt állapította meg, hogy a sértett az orrnyergének hámhorzsolásos sérüléseit szenvedte el a rendőrök fellépése nyomán.

A bíróság elsőfokú ítéletének rendelkező részében K. P. J.-t bűnösnek nyilvánította bántalmazás hivatalos eljárásban és társtettesként jogellenes fogva tartás bűntettében, ezért az elsőrendű vádlottat két év börtönnel sújtotta, de annak végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Egyúttal rendfokozatában visszavetésre ítélte. Ugyanakkor a terheltet előzetes mentesítésben részesítette.

A másodrendű vádlott büntetése bűnsegédi minőségben elkövetett bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette és társtettesként megvalósított jogellenes fogva tartás bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetés, három esztendei próbaidőre felfüggesztve. A bíróság őt is visszavetette rendfokozatában. Az elsőfokú ítélettel szemben az I. rendű vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért nyújtott be fellebbezést, jogorvoslatért adott be kérelmet a másodrendű terhelt is. Az ügyész ugyanakkor azt kéri a másodfokú bíróságtól, hogy mellőzze K. P. J. előzetes mentesítését.

Az ítélet nem jogerős, másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán hoznak a bűnesettel kapcsolatban ügydöntő határozatot.

További friss információk
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
Rablás miatt kiszabott börtönbüntetés elől bujkált a cigánynő
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat