Ma: 2024.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Őrizetbe vették a süttői kettős emberölés gyanúsítottját - az egyik áldozat 26 éves öccse követte el a bűncselekményt
Privatkopo.hu 2020. 06. 24. 10:53:00

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az egyik áldozat testvérét hallgatták ki gyanúsítottként.



A rendőrségre 2020. május 16-án, 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés, amely szerint egy süttői családi ház lángokban áll.

Az épületben hárman tartózkodtak, közülük egy 26 éves férfi kijutott a házból, ketten azonban - egy 30 éves nő és egy 41 éves férfi - életüket vesztették. A kiérkező igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a két személy halálát idegenkezűség okozta.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményt az egyik áldozat, a 30 éves nő testvére követte el.

A 26 éves Sz. Dávidot a mentők égési sérülésekkel szállították kórházba, állapota 2020. június 23-án tette lehetővé, hogy a nyomozók gyanúsítottként kihallgassák.

A férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kihallgatását követően pedig őrizetbe vették.

További friss információk
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
Külterületi buszmegállóban szemelte ki idős áldozatát a „navajonki”
Az ítélőtábla enyhítette az élettársát kínvallató férfi börtönbüntetését
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat