Ma: 2024.04.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Tényleg jelentősen javult a közbiztonság: kétszer tört be a 79 éves nénihez a cigány, tűzifával verte szét az arcát
privatkopo.hu/heol.hu 2014. 02. 08. 3:15:00

Két egymást követő napon kétszer is betört Tarnaörsön egy 79 éves asszonyhoz a 20 éves Sz. Rudolf, aki a második alkalommal kis híján meg is ölte az őt tetten érő idős sértettet. A többszörös bántalmazás következtében S. A.-né - combnyaktörés mellett - életveszélyes agyi bevérzéseket szenvedett, az arcüregig hatolóan eltörött a jobb oldali járomcsontja és a bal oldali arccsontja, továbbá repesztett sérülések keletkeztek a fején, és kötőhártya-bevérzésekkel kísért zúzódások mindkét szemhéján.



A cigánybűnöző 2013. szeptember 19-én, hajnalban a kerítésen át bemászott S. A.-né lakásának udvarára azért, hogy az egyedül élő idős asszonytól eladható értékeket lopjon. A nyitva hagyott ablakon lévő szúnyoghálót kivágva jutott be a lakóházba, ahol több helyiségben kutatott, végül a kamrából egy elektromos láncfűrészt tulajdonított el, amit még aznap 4000 Ft-ért eladott. A betörésre a sértett akkor - szerencséjére - nem ébredt fel.

Amint a láncfűrészért kapott pénzt elköltötte, a bűnöző elhatározta, hogy a sértett házából újabb értéktárgyakat szerez meg. Ezért szeptember 20-án, hajnali 4 óra körül a kerítésen átmászva ismét behatolt a néni ingatlanára, de az előző este még nyitott ablakot ezúttal zárva találta. Mivel a szűk szellőzőablakon sem tudott bebújni, épp a lakóházba való más bejutási lehetőséget keresett, amikor megjelent az udvaron a sértett. Ekkor a rejtett erőforrás ököllel kétszer arcon ütötte, olyan erővel, hogy az idős nő eszméletét vesztve a földre zuhant. Sz. Rudolf a vérző sértettet behúzta a konyhába, és a földre fektette. Amikor kezdett magához térni, a tűzhely alatt tárolt vaskos tűzifák egyikével kétszer, legalább közepes erővel fejen ütötte, mire a sértett ismét elájult. A vádlott ekkor kitépte a füléből az arany fülbevalóit, majd a párnája alatt tartott pénztárcából eltulajdonított 15 000 Ft. készpénzt.

A többszörös bántalmazás következtében S. A.-né - combnyaktörés mellett - életveszélyes agyi bevérzéseket szenvedett, az arcüregig hatolóan eltörött a jobb oldali járomcsontja és a bal oldali arccsontja, továbbá repesztett sérülések keletkeztek a fején, és kötőhártya-bevérzésekkel kísért zúzódások mindkét szemhéján. Életét csak műtéti beavatkozással lehetett megmenteni, azonban még jelenleg is kétséges, hogy sérülései maradandó fogyatékosság nélkül gyógyulnak-e.

A Heves Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő Sz. Rudolfot felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádolja. A bűncselekmények halmazati büntetése akár 15 év fegyház is lehet - közölte dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Pintér Sándor belügyminiszter nemrégiben azt jelentette, hogy Magyarországon rend van...

További friss információk
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat