Ma: 2020.08.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Unokázós” bűnbanda tagjait vették őrizetbe a kecskeméti rendőrök
Privatkopo.hu 2020.06.27. 6:51:00

A bűnbanda tagjai Lajosmizsén, Kecskeméten és Vasváron élő idős asszonyokat csaptak be pénzszerzés reményében. A feltételezett tetteseket összehangolt akció során fogták el.



A Kecskeméti Rendőrkapitányság csalás bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vett három embert.

Egy 32 éves budapesti nő, valamint társai - egy 33 éves budapesti férfi és egy 33 éves fóti férfi - még 2020. június 16-án, este felhívtak egy 84 kecskeméti nőt azzal a mesével, hogy az egyik hozzátartozóját súlyos baleset érte, de egy nagyobb összegű készpénz ellenében nem értesítik a történtekről a hatóságokat. Az idős asszonnyal elhitették, hogy a rokona volt a hibás, ezért neki kellene kifizetnie a kárt. A sértett - némi unszolásra - 2 millió 300 ezer forintot átadott a házához érkező nőnek.

Még ugyanezen a napon a gyanúsítottak egy 79 éves lajosmizsei asszonyt is hasonló történettel kerestek meg. Tőle is közel 2 millió 500 ezer forintot akartak kicsalni a fia nevében arra hivatkozva, hogy felnőtt gyermeke közúti balesetet okozott, és ha nem fizet, a károsult autós és családja bántalmazni fogja. A nő azonban nem dőlt be a történetnek, és a beszélgetés után azonnal felhívta külföldön dolgozó fiát, aki meg is erősítette gyanúját, miszerint ismeretlenek be akarták csapni.

A kecskeméti nyomozók adatgyűjtést követően beazonosították azt a járművet, amellyel a gyanúsítottak közlekedhettek. Elfogásukra összehangolt akciót szerveztek a Zala megyei, a Somogy megyei és a Veszprém megyei rendőrök bevonásával. Ennek eredményeként az autót 2020. június 25-én, kora délután, a 8-as számú főúton vonták intézkedés alá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei. A kocsiban utazó három személyt - a kecskeméti és lajosmizsei bűncselekmények feltételezett elkövetőit - előállították, majd átadták a kecskeméti nyomozóknak.

A bűnbanda tagjainak elszámoltatásakor ruházatukból és az autóból több arany ékszer, illetve nagyobb mennyiségű készpénzt került elő. Az értékeket lefoglalták, mivel időközben kiderült, hogy a trió tagjai rövid idővel korábban egy vasvári asszonyt tévesztettek meg telefonhívásukkal. Neki is előadták a szokásos mesét, mely szerint balesetet szenvedett hozzátartozójának pénzre van szüksége. A 85 éves asszony 700 ezer forintot és arany ékszereit adta át abban a reményben, hogy ezzel segít a rokonának.

A kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint egy - szintén üzletszerű - csalás kísérletével gyanúsítható nőt és két társát a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök az eljárás során vizsgálják, hogy a bűntársak további, hasonló jellegű bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak-e.

További friss információk
Ököllel ütötte ismerősét egy fiatalkorú, a sértett súlyos sérülést szenvedett
Jogerősen elítélték a szomszédját fegyverrel életveszélyesen megsebesítő férfit: 7 év börtönbüntetést kapott
Őrizetbe vették a süttői kettős emberölés gyanúsítottját - az egyik áldozat 26 éves öccse követte el a bűncselekményt
Különös kegyetlenséggel végzett az őt pénzelő nagynénjével a 24 éves drogfüggő férfi
Bántalmazta volt élettársát, majd fenyegetéssel pénzt szerzett tőle
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat