Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Apa és fia irányították az áfacsalásra szakosodott bűnszervezetet
origo.hu 2011. 12. 05. 7:10:00

Több mint egymilliárd forint áfát csalt el az a közel húsztagú bűnszervezet,  melynek középpontjában egy könyvelőiroda és egy őrzés-védelemmel foglalkozó társaság állt. A csoport tagjainak elfogásakor hárman szökni próbáltak, egyikükre lízingelt magánrepülő várt a repülőtéren.



Több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy apa és fia irányításával működtetett, áfacsalásra specializálódott bűnszervezet, melynek legkevesebb 19 tagja volt - közölte vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóhatóság közelménye szerint először szeptemberben tartottak házkutatást Komárom-Esztergom megyében és Budapesten a szóban forgó cégcsoportnál, akkor ketten kerültek előzetes letartóztatásba. A nyomozás további szakaszában a kilenctagú cégláncolat újabb érintett vállalkozásokkal bővült, és az is kiderült, hogy a bűnszervezet középpontjában egy könyvelőiroda áll.

A NAV tájékoztatása szerint az őrzés-védelemmel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság a bevételek jelentős részét továbbutalta olyan cégeknek, amelyek ugyanazon a címen, ugyanolyan tevékenységgel működtek. Innen a pénz egy része újabb vállalkozásokhoz került, másik részét pedig felvették készpénzben.

A cégek megrendelései és munkavállalói létszámuk összhangban volt, a pénzügyi nyomozók szerint így semmi szükség nem volt alvállalkozók megbízására. Így azt gyanítják, hogy az alvállalkozói számlák kifejezetten csak a költségek növelését és az áfa csökkentését szolgálták, nem valós tevékenységről szóltak.

A csoport a feltételezések szerint 2007 és 2011 között 1,2 milliárd forint áfát csalt el, de az, hogy a munkavállalók után fizetendő adók és járulékok meg nem fizetésével mekkora kárt okozott az államnak, majd a nyomozás további szakaszában derül ki.

A bűnszervezet tagjainak előállítása, a bizonyítékok lefoglalása és az okozott kár fedezetének biztosítása négy napig tartott. Az akcióban 50 pénzügyi nyomozó és 15 pénzügyőr vett részt. Az intézkedés közben hárman is szökni próbáltak, sikertelenül. Egyiküknél tízezer euró volt, a bűnszervezet menekülő vezetőjének farzsebéből pedig 700 ezer forint került elő. Vélhetően úgy tervezte, hogy szökése után "örökre" eltűnik a repülőtéren várakozó lízingelt magánrepülőgéppel.

A pénzügyi nyomozók első körben a fellelhető vagyont biztosították: készpénzt, gépjárműveket, ingatlanokat, egyelőre 315 millió forint értékben. Ezen felül húsz köbméter könyvelési iratot, informatikai eszközöket foglaltak le, és 19 gyanúsítottat állítottak elő, közülük heten már előzetes letartóztatásban vannak.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat