Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Életveszélyre hivatkozva verték át a lakókat az áltigázosok
M1 2015. 02. 23. 9:01:00

A gázszolgáltató munkatársának adta ki magát két férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon. Azt állították, hogy a gázcsövek nem felelnek meg az uniós szabványoknak, életveszélyesek, ezért ki kell azokat cserélni. A munkáért előleget vettek fel, de csak később derült ki, hogy nem a gázszolgáltató szakemberei voltak, és a csöveket nem is kötelező kicserélni.



A két férfi egyébként egy létező cég nevében járt el, szerződést kötöttek és a pénz átvételéről nyugtát is adtak. Az általuk kifogásolt csöveket gázszivárgás esetén kell kicserélni az új típusú, flexibilis csövekre, illetve, ha a kötelező műszaki ellenőrzés során azt előírták. A cég tehát akkor tévesztette meg a családokat, amikor a gázszolgáltatóra hivatkozva azt állította, hogy kötelező a csere, és el is kérte rá az előleget. A gázszolgáltató a rendőrségen feljelentést tett, mert ők nem bízták meg a munkával a céget, és szerintük azt olcsóbban is el lehet végezni. A rendőrség most azt próbálja kideríteni, hogy hány családot tévesztettek meg ezzel a módszerrel. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, szabálysértési értékre elkövetett üzletszerű csalás vétség gyanúja miatt folyik eljárás az ügyben. A rendőrség bűnmegelőzési felhívást adott közre a lakosság körében: mielőtt bárkit beengednénk lakásunkba, győződjünk meg arról, hogy valóban a szolgáltató munkatársa-e.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat