Ma: 2024.03.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
A Zsolnay tulajdonosa órahamisítási bűnügy vádlottja
pecsistop.hu 2014. 09. 25. 8:09:00

Bachar Najari, a Zsolnay többségi tulajdonosa azt mondta, a konkurenciaharcnak köszönheti, hogy három éve lecsapott rá a NAV.



Az ellenőrzés során hamis órák ezreit találták Bachar Najarinál, akit emiatt 2011. június 16-án előállítottak, kihallgatták, bankszámláit pedig zárolták.

Az akció során több mint kilencezer hamis márkajelzéssel ellátott órát foglaltak le több helyszínen.

A NAV összesen két embert gyanúsít áru hamis megjelölésének bűntettével. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint 2014. szeptember 9-én volt egy tárgyalás, a következő pedig novemberben lesz, és várhatóan ítéletet is ekkor hoznak majd.

Szerdán az Együtt-PM tartott sajtótájékoztatót, ahol Berkecz Balázs azt mondta: „Felháborítónak tartjuk, hogy Páva Zsolt, illetve a Fidesz frakció úgy játszotta ki a gyárat, hogy nem nézett utána annak, akihez az kerül. Ha viszont utánanéztek a vevőnek, és így mondtak áment a vásárlásra, így bíztak rá egy hungarikumot, az megbocsáthatatlan.”

A sajtótájékoztató után Bachar kijelentette: „Az órahamisítási üggyel nem foglalkozom, konkurenciaharc áll mögötte. Nemtelen eszközökkel vádolt meg valaki. Ha hamisítottam volna órákat, akkor itt sétálnék a szép pécsi napsütésben?”

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat