Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Valami bűzlik: az offshore hátterű cégekre szabhatták a pályázatot - erre gyanakszik az MSZP
MTI/Klubrádió 2013. 02. 08. 10:41:00

Az MSZP szerint vélelmezhető, hogy a későbbi győztesek érdekeinek figyelembevételével írták ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázatát a szélessávú körzethálózatok fejlesztésére. A szocialisták ezért a pályázatok újraértékelését sürgetik.




Baja Ferenc országgyűlési képviselő (fotónkon) felidézte, hogy az NFÜ egyik, szélessávú körzethálózati fejlesztések címen 2012 májusában kiírt pályázatán a 20 milliárdos összegből 12,5 milliárd forintot öt olyan cég nyert el, amelyeket egy napon hoztak létre, székhelyük azonos, továbbá átfedéseket mutat a vállalkozások tulajdonosi körének összetétele is. A mutyigyanús ügyet a Privát Kopó tárta fel.

Az MSZP infokommunikációs tagozata áttekintette a pályázati kiírást, és arra jutott: nem zárható ki, hogy azt a későbbi győztesekre szabták.

Ezt a gyanút támasztja alá, hogy a milliárdos értékű pályázatokon egy embert foglalkoztató, lezárt gazdasági évvel - így kellő tapasztalattal - nem rendelkező cégek is elindulhattak - fejtette ki a szocialista politikus.

Hozzátette, hogy noha a pályázatokon nem vehettek részt a nagy szolgáltatók, mégsem az érintett kistérségekben vagy azok közelében működő vállalkozások nyerték el a megbízást. Szerinte ez azt jelzi, hogy az állami földbérletpályázatokhoz hasonlóan ebben az esetben sem helybeli, hanem megfelelő politikai kapcsolatokkal rendelkező győzteseket hirdettek ki, ami szakmai felháborodást szült.

Baja Ferenc elmondta, az összejátszás gyanúját erősíti az is, hogy a pályázati határidőt meghosszabbították, az öt említett győztes cég bejegyzése ugyanis csak az első határidő lejárta után történt meg.

Az MSZP-s politikus a kifogásai között említette, hogy a 2010-es kormányváltás után a civileket eltávolították a NFÜ-pályázatokat elbíráló szakmai bizottságokból, jelenleg pedig az sem ismert, hogy kik döntenek azokról, sőt akár az egyszemélyi döntés lehetősége is adott.

Az MSZP a korrupciógyanú miatt azt sürgeti, hogy a szóban forgó pályázatokat mielőbb értékeljék újra, a győztesek pedig ne kezdhessék meg a beruházást. Emellett szükségesnek tartják megvizsgálni, hogy volt-e bármilyen együttműködés a nyertes cégek és a pályázat kiírói között - ha igen, az említett vállalkozásokat zárják ki, és ha szükséges, a kiírást ismételjék meg az európai uniós források megfelelő felhasználása érdekében.

Baja Ferenc elmondta, hogy az ügyben feljelentés is született, véleményük szerint azonban a pályázatok újraértékelése az esetleges büntetőeljárás megállapításaitól függetlenül szükséges. Annál is inkább, mert ellenkező esetben a sértett pályázók akár az Európai Unióhoz is fordulhatnak panaszukkal - jegyezte meg.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat