Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kifosztás a debreceni kórházban
Privatkopo.hu 2018. 04. 19. 13:39:00

A helyi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit és 17 éves társát, akik a megalapozott gyanú szerint egy egészségügyi intézményből tulajdonítottak el mobiltelefonokat.



A debreceni kórház ápolónője tett bejelentést a rendőrségre 2018. április 18-án, 2 óra körül arról, hogy a munkahelyén ismeretlenek eltulajdonították a mobiltelefonját, valamint azt is elmondta, hogy már több beteg is jelezte, hogy ők sem találják a telefonjaikat.

A rendőrök ezt követően széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható 19 éves D. Gézát és 17 éves társát. A debreceni járőrök a kapott személyleírás alapján a két fiatalt még aznap elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A nyomozás adatai szerint a két fiatal a kórház egyik kórtermébe bement és az alvó betegek szekrényeiről lopták el a mobiltelefonokat. A gyanúsítottak távozáskor észrevették az ápolónő nővérpultban hagyott telefonját is, így azt is eltulajdonították. Az eddigi adatok szerint a 19 éves bojti férfi és fiatalkorú debreceni társa több hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakkal szemben hat rendbeli kifosztás bűntett, valamint két rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat