Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kedden hirdet ítéletet a bíróság az Eclipse-ügyben
MTI 2013. 01. 04. 15:37:00

Várhatóan kedden hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék (FT) az Eclipse-ügyben. A tizenkét vádlottat az ügyészség bűnszövetkezetben elkövetett adócsalás bűntettével vádolja.



A Fővárosi Törvényszéken tartott pénteki tárgyaláson az utolsó szó jogán a megjelent vádlottak mindegyike tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és a bíróságtól azt kérték, mentse fel őket.

A védők egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy egyik vádlott sem tett beismerő vallomást, és szerintük az ügyészség nem tudta bizonyítani az állításait. Egyikük az ügyész korábban elhangzott szavaira utalva úgy fogalmazott, életszerűtlenségre akkor szoktak hivatkozni, ha nincs bizonyíték.

D. Endre első rendű vádlott szerint "hamis, csúsztatott állításokat" fogalmazott meg az ügyészség vele kapcsolatban, és arra is kitért, hogy az eljárás során, tisztázatlan okok miatt nem az ő, hanem egy külföldi állampolgár gépkocsiját foglalták le.

A büntetőper márciusban kezdődött a FT-en, ahol a milliárdos áfacsalási ügy elsőrendű vádlottja, az Eclipse volt ügyvezetője D. Endre tagadta bűnösségét, míg társai a bíróságon nem tettek vallomást.

A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így az ügyészség szerint több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse.

A vád szerint az alvállalkozóknak nem állt szándékukban a szerződésszerű teljesítés, és lehetőségük sem lett volna rá, a cégháló pusztán az áfacsalás kivitelezésére szolgált. A vádlottak között van D. Endre mellett a cég felügyelőbizottságának (fb) egykori elnöke, és egyik volt tulajdonosa, valamint a féltucatnyi alvállalkozó cég több vezetője és munkatársa.

Az fb-elnök a nyomozás során azt mondta: megbízójuk volt többek között a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Belügyminisztérium Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, a cégnél minősített adatokat, szolgálati és államtitkokat is kezeltek. Nem mindig volt elegendő a cég kapacitása, ezért vontak be alvállalkozókat - állította.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat