Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Három bíróság is elfogultnak tartja magát a pécsi vesztegetési ügyben
MTI 2012. 05. 21. 6:36:00

Nem tudni még, hol tárgyalják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyet, három törvényszék ugyanis elfogultság miatt nem vállalná az eljárás lefolytatását.



Noha a Baranya Megyei Főügyészség a közelmúltban 27 gyanúsított ellen már vádat emelt vesztegetés és vagyon elleni bűncselekmények miatt, a Pécsi, a Kaposvári és a Zalaegerszegi Törvényszék is elfogultnak tartja magát.

Hajdu István, a Pécsi Törvényszék szóvivője azt mondta: a bíróság több okból jelentett be elfogultságot. Együttműködési megállapodásai vannak a PTE-vel, több bírája oktat a felsőoktatási intézményben, néhánynak a gyereke is ott tanul, továbbá az egyik vádlott egy ismert pécsi ügyvéd. Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy a per megtartásához hasonló ok miatt nem jöhet szóba két szomszédos megye törvényszéke sem.

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 tavaszán indított nyomozást, melynek során huszonkilenc embert gyanúsított meg azzal, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, és ezzel több mint 100 millió forint kárt okoztak.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat