Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Fiktív számlák, több százmilliós kár
police.hu 2014. 06. 10. 14:12:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két miskolci kft. ügyvezetője és három társa ellen.



A sértett kecskeméti kft. üzleti kapcsolatban állt két miskolci székhelyű céggel. A Borsod megyei kft-k közös ügyvezetője, T. Tibor 49 éves miskolci lakos 2009. szeptember 1-je és 2011. július 11-e közötti időben folyamatosan, nagy értékű fiktív számlákat és szállítóleveleket állíttatott ki saját alkalmazottaival, amelyek mögött valós teljesítés nem volt. A számlákat a sértett kft. egyik pénzügyi munkatársa ellenőrzés nélkül leigazolta. A valótlan tartalmú számlák kifizetésével a kecskeméti gazdasági társaságot több mint 300 millió forint kár érte.

A nyomozás során kiderült, hogy miután a sértett kft. ügyvezetője felmondta a szerződést a miskolci cégekkel, T. Tibor több - már korábban a kecskeméti cég nevére kiállított - fiktív számlát is más kft-kre engedményezett. Ez azt jelenti, hogy a számlán szereplő összeg töredékéért eladta a „követelést” más cégeknek, melyek azonban a számla végösszegét kérhették a kecskeméti kft-től. Emiatt a sértett gazdasági társaság ellen több felszámolási eljárás is indult. A kecskeméti cégvezető - tartva a gazdasági kockázattól - az egyik felszámolást kérő engedményezett cég részére egy több mint 100 millió forintos számlát ki is fizetett, mellyel további kára keletkezett.

T. Tibort, illetve három társát, T. Csaba 37 éves tiszakürti, H-né F. Krisztina 37 éves kecskeméti, illetve M. Nándor 34 éves budapesti lakosokat csalás bűntett és magánokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. A gyanúsítottak az eljárás során szabadlábon védekeztek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a nyomozást 2014. június 10-én befejezte és az eljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat