Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Győzike büntetlenül tartozhat az APEH-nak, miközben luxuskocsiját 20 millióért árulja
Blikk 2010. 11. 16.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja megfogni az APEH Gáspár Győzikét (36). Hiába él nagylábon a showman, hiába büszkélkedhet házzal Salgótarjánban, Nógrádmegyeren és Hajdúszoboszlón is.



Saját állítása szerint hiába áll több csodajárgány is a garázsában, egy fillért sem tud behajtani róla az állam, noha jó ideje szerepel feleségével, Bea asszonnyal a több mint 10 millió forinttal tartozók APEH-listáján.

A Blikk címlapon számolt be arról, hogy Porsche Cayenne szuperkocsiját több mint 20 millió forintért árulja, vagyis Győzinek éppen lenne miből befizetnie a tartozását, ám szemmel láthatóan ehhez semmi kedve. Igaz, hivatalosan az autó egy cég nevén van, ám állítása szerint ő a tulajdonos, ezért árulja ő — a hirdetés egyébként már le is került a használt autókat kínáló honlapról. Vagyis 20 milliós bevétele lenne a showmannek, ám ez rejtve marad az APEH előtt, hiszen hivatalosan semmi sincs a több mint 10 milliós tartozást felhalmozó Gáspár Győzike nevén. Sem a házak — a salgótarjáni a kisebbik lánya, Virág nevén van —, sem pedig az autók.


Utánanéztünk, hogy vállalati szinten milyen jogkövető Győzike, s bizony ott is találunk hiányosságokat. Jelenleg egyetlen cégben érdekelt, ő az NG Produkciós Menedzser Közvetítő Iroda Kft. ügyvezetője. A cég papírjaiból kiderül, hogy 2010 augusztusában az APEH végrehajtási osztálya a társaság tagjainak vagyoni részesedését lefoglalta.

Persze ez nem jelenti azt, hogy lekerült volna az adósok listájáról. Hogyan lehet az, hogy a showman luxusban él, mégsem tudják behajtani rajta a tartozásokat? A válasz egyszerű: ügyesen taktikázik.

— Ha az ő nevén lenne az autó, akkor már le kellett volna foglalni a kocsit, és a forgalmijában is szerepelne a lefoglalás ténye. Bizonyára semmi nincs a nevén, sem a ház, sem az autó, mert ha így lenne, akkor már az adóhatóság lefoglalta volna. Nyilvánvaló, hogy minden lépése tudatos, amiben feltehetőleg szakértő vagy könyvelő segíti — mondta egy neve elhallgatását kérő adószakértő.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint cég tartozásáért magánszemély csak akkor felel, ha az betéti társaság korlátlanul felelős tagja, vagy egyéni vállalkozóként halmozták fel. Elképzelhető, hogy volt ilyen vállalkozásuk is.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat