Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Hamis okiratokkal akart hitelt felvenni - őrizetbe vették
police.hu 2016. 08. 31. 12:49:00

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy cég képviseletében valótlan tartalmú okiratokkal akart hitelt felvenni.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást N. Attila 50 éves budapesti lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint a férfi egy cég képviseletében az egyik magyarországi pénzintézetnél értékpapír, valamint ügyfélszámlát nyitott. Ezt követően 2016. május közepén kérelmet nyújtott be a bankhoz, amelyben több százmillió forint értékben folyószámla hitelt igényelt. A hitel fedezetéül egy másik pénzintézet által kiállított bankgaranciát használt fel, aminek az engedményezését korábban megvásárolta egy másik cégtől. A hitelfelvétel során megállapították, hogy a benyújtott okirat valótlan tartalmú, így elutasították az ügyfél hitelkérelmét.

A rendőrök N. Attilát 2016. augusztus 30-án, 10 óra 15 perckor tartózkodási címén elfogták, majd előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat