Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Menekülni próbáltak az „unokázós” csalók, nekihajtottak egy rendőrautónak
police.hu 2016. 08. 28. 10:28:00

2015. január és szeptember között két férfi és egy nő az egész országban csalt ki pénzt idősektől, összesen közel 15 millió forintot. A telefonkönyvekben férjezett nevű asszonyok után kutattak, és találomra felhívták őket éjjel és hajnalban…



A csaló társaság egyik tagja unokaként mutatkozott be, azt mondta, közlekedési balesetet szenvedett és - hogy ne legyen rendőrségi ügy - helyben megfizetné a kárt a vétlen félnek. A gyanakvóbbak megkérdezték, hogy miért furcsa a hangja, erre azt felelte, hogy a baleset miatt ideges, de azonnal odamegy egy barát, aki átveszi a pénzt.

A sértettek többsége ötszázezer forintot fizetett, de volt, aki kétmilliót adott. A rendőrök 2015. szeptember 12-én fogták el őket, Kiskunfélegyházán az autójukban, amint éppen egy csalást készítettek elő. Az elkövetők megpróbáltak elmenekülni, nekihajtottak egy rendőrautónak is, azonban a bűnügyesek megakadályozták őket a szökésben. 

A nyomozók egy 28 éves váci nőt, egy 24 éves piliscsabai és egy 42 éves sajószentpéteri férfit vettek bűnügyi őrizetbe, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsítottakkal szemben 35 rendbeli csalás miatt nyomoztak, amelyet a napokban vádemelési javaslattal lezártak, és a keletkezett több mint 11 ezer oldalnyi iratot megküldték az ügyészségnek.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat