Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Százmilliót csalt ki a kameruni bűnöző egy magyar autókereskedőtől
delmagyar.hu 2012. 06. 03. 8:43:00

Hétfőn folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 39 éves kameruni születésű, de magyar állampolgárságú vádlottnak a büntetőügye, akit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, illetve jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletével vádol a főügyészség.



A kameruni Awung Ivo a vádiratban foglaltak szerint 2010 tavaszán határozta el, hogy úgynevezett „wash-wash" módszerrel megpróbál pénzt kicsalni magyar kereskedőktől. Ennek megfelelően 2010 júniusában Kalocsán egy üzleti megbeszélésen azt hazudta, hogy Maliból származik és 200 darab tehergépkocsit vásárolna a tárgyalópartnereitől, akiktől végül 27 gépjárműre kapott ajánlatot.

A fizetéssel kapcsolatosan azt állította, hogy édesapja Maliban az ottani nemzeti bank vezetője volt és rengeteg pénzhez jutott, amit aztán ő örökölt tőle. Ezt a pénzt azonban bankban tárolták és biztonsági okokból feketére festették. Ezt követően egy budapesti tárgyalás alkalmával Awung Iwo a kereskedő előtt néhány fekete színű bankjegyet egy barnás színű folyadékkal bekent, majd egy különleges oldatba helyezett, aminek hatására a fekete szín leoldódott és 500 euro címletű bankjegyek tűntek elő. Ezek közül kettőt át is adott a sértettnek, aki elhitte a nagy üzletet. A kameruni ezután a többi bankjegy kapcsán azt állította, hogy a vegyszer hibája miatt nem tudja leoldani a fekete színt, és ezért később 300.000 euro kölcsönt kért és kapott a sértettől, hogy az oldásra alkalmas vegyszert vásároljon. Miután a pénzt átvette, a vádlott egy másik kereskedőtől is pénzt akart szerezni, de ő végül nem adta át a kért 150.000, illetve 65.000 eurót. Az első üzletből ezt követően semmi sem lett, az afrikai férfi lelépett a százmillió forint értékű valutával, de később a rendőröknek sikerült elfogni.
A vádlott előzetes letartóztatásban van. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat