Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Jolika Cegléden „gépészkedett”
Figyelő/444.hu 2015. 04. 17. 9:59:00

A Hungária Értékpapír Zrt. budapesti központjában szinte semmit sem tudtak a cég ceglédi irodájának gyanús ügyeiről, amit a brókercég két alapítója, Jolika (Kecskés Lászlóné) és István (Seres István) tartott ellenőrzés alatt. Érthetetlen, hogyan történhetett meg a csalássorozat, úgy, hogy közben az MNB 2011 októberétől 2013 júniusáig folyamatosan ellenőrizte a gazdasági társaságot, de még 2014-ben is lefuttattak egy vizsgálatot.



A Hungária napi irányítását évek óta a budapesti irodában dolgozó operatív igazgató látta el. Azonban a vizsgálatok szerint a gond nem itt volt, az itt tranzakciókat kezdeményező ügyfelek többségének a vagyona rendben is van.

Az viszont egyre valószínűbb, hogy a ceglédi iroda az elmúlt években lebonyolított kölcsönügyletekkel több ezer embert is érintő pilótajátékot épített fel, miközben rendszeresen követtek el okirat-hamisítást és sikkasztást. Egyébként István 2009-ben, Jolika pedig 2013-ban kapta meg „az év vállalkozója” díjat...

Ha jó a hozam, akkor jöhet a kockázat

A kormányzati és önkormányzati megbízásokat is Jolika és István szállította a ceglédi irodának, így a Földművelésügyi Minisztérium egyik cégét, az alsónémedi, a fóti és a szászhalombattai önkormányzatot is. Elvileg ezek az ügyfelek állampapírokat vettek a Hungáriától, de a gyakorlatban ez nem volt teljesen igaz.

Jolikáék elméletileg olyan csomagot kínáltak, amiben, ha az ügyfél egy éven át benntartotta a pénzét, akkor tőkegaranciát kapott, utána pedig hozamvédelmet vállaltak a mindenkori éves átlagos jegybanki alapkamatra. A valóságban azonban ebben a portfólióban nem csak állampapír volt, hanem sokszor a Hungária Értékpapír magasabb kockázatú vállalati kötvényei is, sőt, gyakran ezek voltak többségben.

Úgy tudni, ezzel az önkormányzatok is tisztában voltak, de ezt vállalták az évi 6-9 százalékos hozamért. A céget biztonságosnak tartották, hiszen lassan fejlődött, nem volt saját számlás üzletága, 2012-ben még a privát banki szolgáltatása is elindult. A Buda-Cash csődjénél a Hungária Értékpapír budapesti irodájában még büszkén mutattak rá saját konzervatív üzletpolitikájukra, ami biztosan megóvja majd őket a bukástól.

Néhány nappal később, március 4-én kiderült, hogy Cegléden Jolikáék egy magánügyféltől hamisított pénztárbizonylattal vettek fel 300 millió forintot. A hamis aláírás miatt másnap a rendőrség előállította Jolikát és Istvánt és a ceglédi iroda pénztárosát. A pénztárvezető hölgyet az előállítás annyira megviselte, hogy a rendőrségen egy konzervdoboz tetejével sebesítette meg magát, de szerencsére komolyabb baja nem esett.

De hol a pénz?

A cég ügyfelei már hetek óta egyezkednek a számlaegyenlegük állásáról. Egyelőre az sem tisztázott, hogy a zárt körben kibocsátott vállalati kötvényeket lehetett-e egyáltalán a másodpiacon értékesíteni, mivel azok nagy részét a Hungária Értékpapír back office-a transzparens árfolyam nélkül adta el. A vállalati kötvények fedezetéről nem nagyon lehet tudni semmit. Valószínű, hogy a Hungária Gold és a Hungária Ingatlanhasznosító bele sem kezdett a szerződésekben vállalt tevékenységekbe, azaz nem ingatlanokba fektették be a pénzt. A kötvényesek szerint mivel a cég bele sem kezdett abba a tevékenységbe, amire ők a pénzüket adták, ezért a szerződés eleve semmisnek tekinthető, így jogosan követelik a teljes összeget.

Az sem tisztázott, hogyan történhetett meg a csalássorozat úgy, hogy közben az MNB 2011 októberétől 2013 júniusáig folyamatosan ellenőrizte a Hungária Értékpapír Zrt-t, de még 2014-ben is lefuttattak egy vizsgálatot.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat