Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Több milliárdos költségvetési csalás elkövetőire csaptak le
MTI 2013. 09. 04. 12:59:00

Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség munkatársai a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb akciójának keretében.



Az országos rajtaütésben 14 megyében, 320 helyszínen vettek részt nagyjából ezren. Elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait, akiket egyebek mellett költségvetési csalással, pénzmosással, közokirat-hamisítással, sikkasztással, csődbűncselekménnyel és számvitel rendjének megsértésével gyanúsítanak.

Őrizetbe vettek 23 gyanúsítottat, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Balázs Zsolt, a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője szerint további gyanúsítottak kihallgatása várható.

Nagy Zsolt, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének bűnügyi helyettese az ügy előzményeiről elmondta: 2010-ben indult ügyészségi kezdeményezés alapján a nyomozás, akkor ugyanis feltűnt, hogy egy Heves megyei településen azonos helyszínre több céget jelentettek be, amelyek tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak. A nyomozás egyre több megyét érintett, ezért a megyei rendőr-főkapitányság átvette az ügy nyomozását, majd 2012 januárjában a NAV-val közös nyomozócsoportot hoztak létre.

Balázs Zsolt pénzügyőr őrnagy ismertetette, hogy a csoport alapvetően kétféle tevékenységet végzett. Eleinte egy cégtemetőt működtettek, sorra buktattak be egyébként tényleges tevékenységet végző cégeket. Helyükre nyomban új társaságok léptek, amelyek szintén rövid időn belül eltűntek. A bűnszervezet a feketegazdaság jelentős szereplője volt, mintegy félezer cég ment át az irányítók kezén. Az ügyvezetők a folyamat végén gyakran külföldi "strómanok" voltak, jellemzően ukrán, román és szerb állampolgárok.

A csoport másik tevékenysége illegális munkaerő-kölcsönzés volt. Ebben az esetben a pénzmozgásban rejlik a bűncselekmény lényege - mondta az őrnagy. Olyan tevékenységeket kerestek a csoport tagjai, amelyek sok munkaerőt igényelnek, így például őrzővédő, takarító-, fuvarozócégeket. A munkavállalókat kiszervezték a munkaerő-kölcsönző cégekbe, de a járulékokat nem fizették a dolgozók után. Ezzel az államnak és az érintett munkavállalóknak is kárt okoztak. A kár több milliárd forintra tehető, 51 cégnél 443 millió forint az adóhiány. Kifejezetten erre a célra létesített könyvelőirodák is segítették a rendszer működtetését.

Balázs Zsolt - aki a keddi rajtaütést a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb akciójának nevezte - elmondta még, hogy mintegy 100 millió forintnyi készpénzt, például eurót és dollárt foglaltak le, továbbá ingó és ingatlan vagyontárgyakat: 16 ingatlant, 80 személyautót, valamint "befagyasztottak" mintegy 200 bankszámlát. A házkutatásokon a bűnszervezet egyik vélt irányítójának otthonában valóságos fegyverraktárt találtak a nyomozók.

A keddi akcióban a rendőrség és a NAV mellett részt vett a Merkúr Bevetési Egység és a Terrorelhárítási Központ is.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat