Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Százmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat egy hódmezővásárhelyi férfi ellen
szegedma.hu 2016. 01. 20. 9:57:00

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki egy helybeli cég keretében több mint százmillió forint nagyságban okozott kárt az állami költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben.



A vádirat szerint a vádlott ügyvezetője volt egy helybeli gazdasági társaságnak, majd abból látszólag kilépett és annak vezetését az általa felkért személyek vették át anyagi ellenszolgáltatás fejében. A vádlott a 2011-ben és 2012-ben azután olyan kötöttáru termékeket, illetőleg fonalat értékesített egy budapesti székhelyű gazdasági társaság felé, amely termékek soha nem álltak a gazdasági társaság tulajdonában, azok ismeretlen ügyletekből kerültek a vádlott birtokába az ezzel kapcsolatos közterhek megfizetése nélkül.

A vádlott cselekményének következtében a termékeket megvásárló gazdasági társaság azután a valótlan tartalmú számlákat a könyvelésében elhelyezte, azoknak a rá áthárított áfa tartalmát bevallotta, illetőleg levonásba helyezte az őt terhelő adófizetési kötelezettséggel szemben. A vádlott így a fenti nagyságban működött közre abban, hogy az állami költségvetést általános forgalmi adó adónemben mintegy 102 millió forint kár érje.

A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat