Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
A bohózat folytatódik: az ügyészség nem enged Kulcsár-ügyben
MTI 2010. 11. 11.

A vádhatóság a korábbi bírálat ellenére újra sikkasztással vádolja a volt brókert.



A Magyar Nemzet értesülése szerint ismét sikkasztás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kulcsár Attila ellen. A lap úgy tudja, a vádhatóság átirata tartalmazza azt is, hogy a megismételt eljárásban tanúként hallgassák meg azokat, akik ellen korábban jogerős ítélet született a Fővárosi Ítélőtáblán.

Kitér a főügyészség arra is, hogy Kulcsár tevékenységének vannak olyan elemei, amelyek csalásra utalnak, ebben az esetben viszont új kiadatási eljárást kell kezdeményezni Ausztriában. Az ottani hatóságok ugyanis Kulcsárt sikkasztás gyanúja miatt vették őrizetbe Bécsben 2003 júliusában és adták át a magyar társszerveknek - írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet arra: az ítélőtábla májusban utasította új eljárásra a Fővárosi Bíróságot a Kulcsár-perben, mert a 2008 augusztusában kihirdetett ítéletet felülvizsgálatra alkalmatlannak tartotta. Kulcsár korábban azt állította, ügyfelei többsége tudta, hogy szabálytalan ügyletekben működik közre, ezért ellenszolgáltatást kért és kapott, így nem sikkaszthatott.

Sódor István fellebbviteli főügyész a másodfokú eljárásban bírálta is a 2005. augusztus végén benyújtott vádiratot, mert sikkasztás, nem csalás miatt emeltek vádat Kulcsár ellen. Az álbróker védője maga is célzott arra, hogy a sikkasztás minősítése a K&H Equities érdeke volt, azért, hogy a biztosító megtérítse a kárt.

Ugyanakkor az elsőrendű vádlott társai, egykori ügyfelei szerint egyedül Kulcsár ügyészségen furcsa körülmények között tett vallomása szól ellenük.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat