Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Ezek a leggyakoribb pénzügyi bűncselekmények
MTI 2013. 06. 06. 12:10:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból, zömmel adócsalásból származik.



A NAV Bűnügyi Főigazgatósága és az irányítása alatt álló nyomozó szervek 2756 bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást 2013 első negyedévében - tette közzé honlapján a hivatal, szerdán. Ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetési értéke 37,82 milliárd forint volt, a kárbiztosítás összege (lefoglalás, biztosítási intézkedés, önkéntes megtérítés) pedig 7,89 milliárd forintot tett ki.

Az ismertté vált bűncselekmények 37,4 százaléka a költségvetési csalás körébe tartozik, de jelentős a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének (27,54 százalék), illetve a csődbűncselekményeknek (9,4 százalék) az aránya is. A 37,82 milliárd forintnyi elkövetési érték 77,84 százalékát (29,44 milliárd forint) a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények adták. A NAV nyomozó szerveinél március 31-én 5972 büntetőügy nyomozása volt folyamatban.

Újrafogalmazták a célokat

A NAV pénzügyi nyomozói 2012-ben összesen 121 milliárd forint értékű bűncselekményt derítettek fel, a magyar állam kárára elkövetett és felderített költségvetési csalás (zömmel adócsalás) elkövetési értéke összesen 94,86 milliárd forintot tett ki.

Tavaly a felderített bűncselekményekkel okozott kár csaknem egynegyede megtérült. Ez a NAV szerint döntően annak köszönhető, hogy a pénzügyi nyomozók már nem az esetek számát, hanem az állami költségvetésnek visszaszerzett vagyont igyekeznek növelni.

A NAV Bűnügyi Főigazgatóságán már 2011-ben megfogalmazódott, hogy a legfontosabb a bűnözők vagyonának blokkolása, ami részben az államot ért kár enyhítése, részben a további bűncselekmények megakadályozása miatt fontos. Tavaly azonban a felderített esetek száma 2011-hez képest döntően nem a célok újrafogalmazása miatt csökkent, hanem elsősorban azért, mert a számvitel rendje megsértésének bizonyos esetei a bűncselekmények közül átkerültek a közigazgatási eljárásban szankcionált cselekmények körébe. Ez több ezres csökkenést is jelenthet a Bűnügyi Főigazgatóság által felderített esetek számában, amit figyelembe kell venni a 2012-es bűnügyi adatok értelmezésekor - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat