Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Már megint a „navajonkik”: bedrogozták és prostitúcióra bírták rá a 14 éves lányt
Privatkopo.hu 2019. 01. 10. 18:42:00

A Csongrád megyei rendőrök kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy szegedi nő és három társa ellen, akik egy 14 éves hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá.



A nyomozás adatai szerint 2018. április 28-án a fiatal lányt a nő egyik társa randevú ürügyén egy szegedi lakásba invitálta. Ott kábítószert adtak neki és annak hatása alatt a sértettet prostitúcióra bírták rá. A tevékenységből származó bevételt elvették tőle.

A nyomozás megállapította, hogy a 22 éves gyanúsított és fiatalkorú társai egy másik szegedi lakásban is dolgoztattak. Az ott lévő másik nő szolgáltatásait hónapokig kínálták az interneten, majd az ebből származó pénz nagy részét szintén elvették.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2019. január 9-én a 22 éves R. Editet Budapesten, míg fiatalkorú társait Sándorfalván és Hódmezővásárhelyen elfogták, előállították és őrizetbe vették.

Ellenük tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök előterjesztést tettek az illetékes ügyészségen letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat