Ma: 2020.06.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Üveggel dobta meg a koronavírus-gyanús emberek szállítását végző mentőket egy debil
Privatkopo.hu 2020.03.28. 9:51:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2020. március 18-án érkezett bejelentés az Országos Mentőszolgálat munkatársától, hogy a kora esti órákban egy férfi ordítozott az egyik fertőtlenítő állomás előtt és szidalmazta a dolgozókat.



Ezt követően a mentők, akiknek az egységét a koronavírus-gyanús emberek szállítására szerveztek, éppen indultak volna az állomásról, amikor a kiabáló férfi hozzávágott a mentőhöz egy üveget, majd elmenekült. 

A budapesti rendőrök az adatgyűjtések és a kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 28 éves budapesti M. Miklóst, akit március 27-én, a lakásán elfogtak.

A férfit a BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

M. Miklós a kihallgatása során beismerő vallomást tett.

További friss információk
Két nap alatt négy tagját fogták el az „unokázós” bandának a BRFK nyomozói
17 éves fiú rejtőzött a „kihívó női képek” mögött: szexéhes férfiaktól csalta ki a személyes adataikat, amelyekkel aztán drága mobiltelefonokat rendelt
Súlyosabb büntetést indítványozott az ügyészség az adócsalóknak
Börtönből követett el telefonos csalásokat egy „uncsizó” rab
Ügyvédi segítséggel semmizték ki az idős jánoshalmai férfit
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat