Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Nagyüzem a Bács-Kiskun megyei cégtemetőben
baon.hu 2015. 02. 02. 11:34:00

A Kecskeméti Járási Ügyészség cégek fiktív átjátszása és eltüntetése kapcsán költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és sikkasztás bűntette miatt 59 személlyel szemben emelt vádat. A Kecskeméti Járási Ügyészség a több mint 160 gyanúsítottat érintő nyomozás eredményeként a bűnszervezet 7 tagjával, közöttük ügyvédekkel és könyvelőkkel, valamint további 52 személlyel szemben emelt vádat.



A vádiratból kiderül: a rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszervezet 51 éves vezetője a bűnszervezet tagjaként megvádolt egyik ügyvéd ötletadó kezdeményezése és jogi iránymutatásai alapján 2009 és 2012 között egy összehangoltan működő, a tagok által „cégtemető szolgálatnak” nevezett szervezetet hozott létre, amelynek célja kifejezetten adó- vagy egyéb tartozással rendelkező gazdasági társaságok fiktív átvétele volt. A társaságok átvételének egyik feltétele volt, hogy azok időpontjára a cégeknek a nyilvántartásaikban vagyonuk már nem lehetett, ezért azokat még a cégeladás előtt ügyvédek és könyvelők közreműködésével, különböző szerződésekkel kivonták a cégekből. Volt olyan társaság is, amelyik ilyen módon 82 millió forint pénzeszközt vont ki a cégvagyonból. A bűnszervezetben résztvevő könyvelők feladata az átvett cégek iratanyagának szakmai ellenőrzése, különböző fiktív ügyletek könyvelése, továbbá a vagyon esetleg más könyveléstechnikai módszerekkel való eltüntetése volt. A társaságok átvételét követően a bűnszervezet tagjai az átvett céget működtetni nem kívánták.

A vádirat szerint a bűnszervezet tevékenysége kiterjedt arra is, hogy a valós működés látszatának keltése érdekében a későbbi felszámolási vagy más hatósági eljárásokban a gondosan ellenőrzött és „rendbe rakott” cégiratokat átadják, az adóhatóság előtt a belépett új ügyvezetők előre egyeztetett nyilatkozatokat tegyenek.

A bűnszervezetet irányító budapesti férfi a meghirdetett „cégmentő” tevékenységre jelentkező ügyfelektől az eladósodottság mértékétől függően, általában a rendezetlen tételek 10 százalékának megfelelő összeget, de legalább 500 ezer forintot kért. A vádlottak a fenti módon összesen 148 cég átjátszásában és vagyonkimentésében vettek részt.

A vádlottak terhére rótt, bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekért a törvény húsz évig terjedő szabadságvesztéssel járó büntetést helyez kilátásba. A vádlottak az eljárás jelenlegi szakaszában már szabadlábon védekeznek, ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság fog ítéletet hozni.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat