Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
800 ezer forintot kért, hogy önkormányzati lakáshoz juttassa ismerősét
Privatkopo.hu 2020. 01. 07. 13:38:00

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki 2016-ban azt ígérte 42 éves ismerősének, hogy pénzért, az önkormányzatnál dolgozó állítólagos kapcsolata révén segít hozzájutni egy Budapest XIV. kerületi, önkormányzati tulajdonú lakáshoz. 



Az idősebb férfi először 400 ezer forintot kért, majd mivel nem kapta meg, 2017-ben megismételte az ajánlatát, ekkor már 800 ezer forintra tartott igényt. A fiatalabb férfi ezt oda is adta neki, illetve társa kérésére kitöltött egy igénylő nyilatkozatot. 

A férfi persze nem juttatta el a nyilatkozatot az önkormányzathoz, hiszen szó sem volt semmiféle lakásról, csakis a pénzt akarta megszerezni.

A pórul járt férfi feljelentést tett. 

Az ügyészség a pénzt kérő személyt befolyás üzérkedés vétségével, a pénzt adót pedig befolyás vásárlásának vétségével vádolja.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy akkor is bűncselekmény valósul meg, ha valaki nem létező befolyásra hivatkozva kér jogtalan előnyt vagy a kérés után nem tesz semmit a befolyás érvényesítése érdekében. Ilyenkor az előny adója is bűncselekményt követ el. 

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat