Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Méltányosságra utasították a munkaügyi felügyelőt - folytatódott az OMMF vezetői elleni büntetőper
HP 2012. 04. 13. 7:52:00

Tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) volt vezetőinek pere. A főfelügyelőség volt elnökét és öt társát többrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel vádolják.



Csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódott a januárban megkezdett tárgyalás, melynek vádlottjai közt található az OMMF volt elnöke, a főfelügyelőség törvényességi és ellenőrzési főosztályának volt vezetője is. A törvényszék előtt az egyik tanú, aki a vádbeli cselekmények idején munkaügyi felügyelő volt, két olyan 2006-ban lefolytatott munkaügyi ellenőrzésről is beszélt, amelyekben az első fokon kiszabott több százezres bírság összegét másodfokon - felsőbb utasításra - módosítania kellett. A módosításra - a tanú elmondása alapján - mindkét esetben a mostani per hat vádlottjának egyike utasította, de ők is felsőbb utasításra hivatkoztak. A két említett ellenőrzéssel kapcsolatban a volt munkaügyi felügyelő elmondta, hogy az észlelt szabálytalanságok miatt 300 ezer forintról szóló, az akkori módszertani útmutatónak megfelelő bírság-javaslatot készített. Ezt követően az egyik vezetője felhívatta, és szó szerint azt mondta, hogy ,,nem ezt beszéltük meg". Felére kellett csökkenteni a bírság összegét, amivel ő nem értett egyet. Egy másik tanú, aki szintén munkaügyi felügyelő volt, elmondta: bár a felügyelőket nem lehet utasítani arra, hogy milyen intézkedést javasoljanak, ő mégis kapott olyan telefont az egyik felettesétől, hogy ne bírságot szabjon ki, csak figyelmeztetést írjon a határozati javaslatába. A tanú beszélt arról is, hogy olyan volt az általános légkör a felügyelőségnél, hogy az emberek gyomorgörccsel dolgoztak, ő is félt, tanácstalan volt, hogy mit lépjen ez ügyben. Állította, hogy máskor is volt olyan, hogy bírság helyett figyelmeztetésre utasították. Más alkalommal meg - állítása szerint - a harmadrendű vádlott, az akkori igazgató szó szerint arra kérte, hogy ,,méltányosan" bánjon az egyik érintett céggel. Az OMMF vezetői elleni perben a főfelügyelőség volt elnökét, Papp Istvánt, valamint egy főosztályvezetőt, három egykori vezetőtársát és egy ügyintézőt vádoltak meg. A vádirat lényege szerint a vádlottak 16 esetben jogtalanul megváltoztatták az OMMF hatósági nyilvántartását azért, hogy a lefolytatott munkaügyi ellenőrzések során megállapított jogsértések miatt jogerősen és végrehajthatóan elmarasztalt gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból, állami támogatások igényléséből kizárás alól mentesítsék. A hatályos szabályozás értelmében az elmarasztalt cégek ugyanis elestek volna az állami támogatásoktól, azokat ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásokból. A gyanúsítottak több esetben munkaügyi eljárások megállapításainak megváltoztatására adtak jogtalan utasítást; a volt elnök utasítására pedig egy munkaügyi eljárás iratainak teljes megsemmisítésére is sor került.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat