Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Önbíráskodással gyanúsítják az életveszélyesen fenyegetőző férfit
Privatkopo.hu 2020. 11. 15. 8:27:00

Önbíráskodás bűntett megalapozott gyanújával folytatott eljárást egy 27 éves budapesti férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság.



A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint Sz. János 2019 nyarán 400 ezer forintot adott kölcsön ismerősének. Később ugyanettől a férfitől ingatlanfelújítást is megrendelt, előleget is adott, ám az elvégzett munkákkal nem volt elégedett, így végül már 3,5 millió forintot követelt vissza. A jogosnak vélt tartozás miatt többször életveszélyesen megfenyegette a sértettet és annak családtagjait.

A gyanúsítottat a BRFK nyomozói 2019. november 12-én őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását, majd fél év után a bűnügyi felügyeletét. 

A BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a vizsgálati szakaszban szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.​

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat