Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Sajátos „otthonteremtés”: közel egymilliárdos csalást leplezett le a rendőrség!
privatkopo.hu/police.hu 2011. 06. 22. 12:10:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya vádemelési javaslattal fejezett be egy különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanújával, egy pénzintézet feljelentése alapján elrendelt nyomozást.



A részletekről június 22-én tartott sajtótájékoztatót Tóth János r. alezredes, a gazdaságvédelmi osztály vezetője és Bogár Krisztián rendőr őrnagy, kiemelt főnyomozó.

Az eljárás adatai szerint 2005-2009 közötti időszakban Miskolcon és környékén a Fészekrakó program keretében hamis munkáltatói igazolások felhasználásával vettek fel úgy 4-8 millió forint közötti hiteleket magánszemélyek, hogy a törlesztésére reális esélyük sem volt. A nyomozás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságról 2009 októberében került át a szabolcsi rendőrséghez.

Az adásvételi szerződéseket minden esetben ugyanazon miskolci ügyvédnő készítette. A vevők, és eladók „felhajtásában” részt vett két miskolci lakos, akik közül az egyik ellen jelenleg is nemzetközi körözés van kiadva.

Az ingatlan valós vételára és az adásvételi szerződésekben szereplő különbözetet (esetenként akár 4-5 millió forintot is) az ügyvédnő és a két „felhajtó” osztották szét maguk között. Ebből fizettek alkalmanként 30.000 forintot a soron kívüli ügyintézésért, a pozitív elbírálásért a pénzintézet egyik csoportvezetőjének is, akivel szemben gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett a megalapozott gyanú. A két felhajtó segített beszerezni a vevők részére a hamis munkáltatói igazolásokat.

A szabolcsi gazdaságvédelmi nyomozók 142 ingatlan vonatkozásában folytattak vizsgálatot, több mint 330 gyanúsítottat és mintegy 200 tanút hallgattak ki. A nyomozati iratanyag 42.753 oldalból áll, mely 61 dossziét tölt meg.

A csalással felvett hitelek összege összesen 816.350.000 Ft, törleszteni nem tudták őket, mind bedőltek. Az ezen felül jogosulatlanul igénybe vett szociálpolitikai támogatás összege 168.950.000 Ft.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat