Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
66 vádlottja van a székesfehérvári APEH-ügynek
hir24.hu 2012. 08. 16. 19:20:00

2010 elején a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon azért indult nyomozás, mert az egykori APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága egyes munkatársai, valamint a velük kapcsolatban álló közvetítők az adóhatóság előtt folyó eljárásokban pénzért jogtalan előnyben részesíttettek cégeket és magánszemélyeket. Amikor kiderült, hogy az ügyben több vezető is érintett, a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség is bekapcsolódott az ügy felgöngyölítésébe.



2010. június 16-án a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy szervezett akció közben hat adóhatósági dolgozónál, illetve két magánszemélynél házkutatást tartott. Három embert őrizetbe vett és nyolcat gyanúsítottként hallgatott ki. Az akció után nem sokkal a gyanúsítottak száma 26-ra nőtt. 2011 januárjában a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség a NAV egyik osztályvezetőjét is őrizetbe vette.

2011 áprilisában megváltoztak az ügyészi nyomozás hatásköri szabályai, így az ügy a Központi Nyomozó Főügyészség korrupció elleni ügyek osztályára került, az összes ügyet egyesítették, a gyanúsítottak száma pedig már 35-re nőtt.

A legnagyobb összehangolt akció 2011 októberében volt: a Központi Nyomozó Főügyészség a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen - a NAV Biztonsági Főosztály munkatársainak és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőreinek bevonásával - Székesfehérváron és környékén, valamint Budapesten újabb 13 helyszínen tartott házkutatást.

A nyomozás végére összesen 73-ra bővült a gyanúsítottak száma, akik közt 17 adóhatósági tisztviselő - négy osztályvezető - és 51 vállalkozó, három könyvelő és egy ügyvéd volt. Egy gyanúsított időközben meghalt.

A 22 kötetet kitevő, összesen 15310 oldalas alapirat, valamint az 58 kötetnyi melléklet értékelése nyomán a főügyészség - a nyomozás irataival együtt - 110 oldalas vádiratot nyújtott be a bírósághoz. A főügyészség a 66 vádlottat összesen 297 bűncselekmény elkövetésével vádolja.

A bűnszervezet tagjai szervezetten és összehangoltan - ügyletenként külön-külön egyeztetve, rendszeres haszonszerzésre törekedve - több adóigazgatási eljárásban, 2005-től 2010 júniusáig (az első nyomozó hatósági akcióig) több hasonló korrupciós bűncselekményt követettek el.

A vádirat szerint a bűnszervezet az alábbiak szerint működött

Az APEH (jelenleg NAV) Közép Dunántúli Regionális Igazgatóságán folyamatban lévő különböző adóigazgatási eljárásokban érintett magánszemélyek, illetve gazdasági társaságok képviselői személyesen vagy közvetítő útján megkeresték a bűnszervezet vezetőjét azzal a kéréssel, hogy különböző nagyságrendű készpénz, illetve egyéb jogtalan előnyért cserébe segítsenek az ügyeiket - a hivatali ügyintézők, illetve vezető beosztású személyek befolyásolásával - a számukra kedvező módon elintézni.

N. Lajos - a kérés, illetve az adójogi probléma természete alapján, a bűnszervezet adott adójogi kérdéshez nagyobb szakértelemmel rendelkező tagjainak bevonásával - meghatározta az ügy adózó számára kedvező elbírálásához szükséges lépések körét, illetve az ezért kérhető vagyoni előny nagyságát.

Amennyiben ily módon lehetőséget láttak arra, hogy - az adójogi jogszabályok kijátszásával, vagy az adóhivatal érdekeivel egyébként ellentétes ügyintézéssel - megoldható az adott adóügyi probléma, úgy a bűnszervezetben lévő, vagy abban részt nem vevő más hivatalos személyek befolyásával, részben a képviselőktől kapott jogtalan anyagi előnyből nekik is juttatva, részben a hivatali vagy személyes kapcsolataik felhasználásával megkísérelték elintéztetni az ügyet. A bűnszervezet működése kapcsán az adóhatóság - így ezen keresztül a Magyar Állam - 150 millió forintot meghaladó bevételtől esett el.

A hivatalos személyeket alkalmanként jellemzően 2-300 ezer, összesen 10,9 millió forinttal vesztegették meg. A bűnszervezet vezetője jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, míg a többi vádlott szabadlábon védekezik.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat