Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
31 millió forintos költségvetési csalással gyanúsítanak egy Heves megyei testvérpárt
MTI 2015. 02. 27. 13:26:00

A Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak egy Heves megyei testvérpárral szemben, akik távmunkások foglalkoztatására több mint 31 millió forint állami támogatást vettek fel jogosulatlanul.



A Heves megyei nővérek munkavédelemmel foglalkoztak, fejenként két-két cégük volt. Távmunkások alkalmazására, tehát otthonukban dolgozó személyek foglalkoztatására pályáztak, és bértámogatásra, illetve a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésére nyertek pénzt.

A gyanú szerint a távmunkások közül többen egyéni vállalkozók voltak, és a járulékfizetés könnyítése céljából jól jött nekik, hogy papíron volt bejelentett munkahelyük. Így ők is spórolni tudtak.

A munkavállalók másik része pedig ténylegesen bent dolgozott a munkavédelmi cég központi irodájában, azaz távmunkáról szó sem volt.

A NAV költségvetési csalás miatt javasol vádemelést.

A kiszabható büntetés enyhítése céljából az egyik nő az általa okozott kár teljes összegét, több mint tizenhárom millió forintot, míg testvére másfél millió forintot visszafizetett.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat