Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Sokba kerülhet a trükkös csalók internetes „szolgáltatása”
baon.hu 2011. 06. 01. 11:38:00

Reklám e-maillel indul, aztán sokba kerülhet a „szolgáltatás” annak a cégvezetőnek, aki nincs résen…



Az interneten jelentkező ajánlattevők azt vállalják, hogy elkészítik az adott cég német nyelvű weboldalát vagy áruházát, továbbá ügyfélszolgálatot biztosítanak, üzletkötőkkel szerződnek az adott termék vagy szolgáltatás értékesítésére, marketing-kampányt indítanak valamint németországi irodát és levelezési címet ajánlanak. Mindezt 250 ezer forint beugróért, illetve a szolgáltatások, termékek eladásából származó 3 százalékos jutalékért cserébe.

Csakhogy azóta több hazai vállalkozó is úgy nyilatkozott, hogy miután fizettek, az ígéretekből semmi nem valósult meg, a vélelmezett csaló pedig elérhetetlen. Először akkor vált gyanússá az ügylet, amikor az egyik, a szokásosnál szemfülesebb potenciális áldozat referenciákat kért az illetőtől, aki pusztán egy hat cégnévből álló listát tudott mutatni némi időhúzás után, ám németországi weboldala egyiküknek sem volt.

A károsultak most egységbe tömörülve próbálják visszaszerezni a pénzüket. Többségük jóval többet is fizetett 250 ezernél, mivel a személyes megbeszélésen már 2500 euróról volt szó, mondván, „a titkárnő véletlen téves összeget írt az e-mailbe”.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat