Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vádat emelt a Mol elnöke ellen a horvát ügyészség
MTI 2014. 04. 01. 13:53:00

A horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádat emelt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen a zágrábi megyei bíróságon - olvasható az ügyészség internetes oldalán.



A vádemelésre az USKOK vizsgálata után került sor. Hernádit azzal vádolják, hogy 2009-ben lehetővé tette és megszervezte kenőpénz átadását Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek.

Az USKOK azzal vádolja Hernádi Zsoltot, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, illetve azért, hogy a veszteséges gázüzletágat válasszák le a cégről, és azt a horvát állam vegye át.

A megegyezés értelmében Ivo Sanader, hivatali tekintélyével visszaélve, a Horvát Köztársaságra hátrányos szerződést kötött - áll az USKOK indoklásában.

Hernádi Zsolt horvát ügyvédjén keresztül, ténybeli tévedésekre és eljárásjogi hibákra hivatkozva, fellebbezést nyújtott be a letartóztatását elrendelő végzés ellen, de ezt a horvát bíróság visszautasította.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat