Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Prostikkal, 11 milliós kenőpénzzel és egy autóval korrumpált a Zóna Taxi vezetője
MTI 2012. 05. 24. 8:26:00

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval „fizetett” a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének.



Az M1 szerda esti hírműsora úgy értesült, hogy az örömlányok egy budai hotelban szórakoztatták a Budapest Airport (BA) két vezetőjét 2009 nyarán, a prostituáltakat Veres István rendelte meg. A kedd este őrizetbe vett cégvezetőt a Híradó szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányokon kívül egy autót és 11 millió forint kenőpénzt is juttatott a BA három akkori vezetőjének. A nyomozók szerint e mellett Veres István három BA-vezetővel összejátszva folyamatosan megtévesztette a cég vezetését, amivel 671 millió forintos kárt okoztak a reptér üzemeltetőjének.

A repülőtéri igazgatóság őrizetbe vette a BA volt jogi igazgatóját és helyettesét is, akikkel szemben a BKV-s megbízási szerződésekkel kapcsolatban már folyamatban van egy eljárás.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1-nek azt mondta, kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését is. Papp Gábor, Veres István és a volt jogi igazgató ügyvédje azt mondta, védencei tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat