Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Pénzért törölt adótartozásokat a NAV volt főosztályvezető-helyettese
Privatkopo.hu 2019. 05. 11. 6:39:00

Korrupció miatt vádat emeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adóigazgatóságának egyik korábbi főosztályvezető-helyettese ellen, aki két társával pénzért törölt adótartozásokat.



A volt főosztályvezető-helyettes egy ismerősén keresztül - aki szintén vádlott az ügyben - megállapodott egy társával abban, hogy pénzt kérnek olyan emberektől, akik adótartozással rendelkező, megszüntetni kívánt cégek érdekeltségében járnak el, cserébe törlik a tartozást, és biztosítják a cégek kényszertörléséhez szükséges feltételeket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Keresztes Imre főügyész a közleményben azt írta: a megállapodás szerint az adott cég tartozásának 10-15 százalékát kérték az ügyintézésért, ezzel mintegy 21 millió forint jogtalan előnyre tettek szert, amelyet egymás között egyenlő arányban elosztottak.

A vádlott olyan embereknek adta ki a cégek adótitoknak minősülő adatait, akiknek nem volt jogosultságuk azok megismerésére, előre közölte a helyszíni adóhatósági ellenőrzések idejét, valamint a hivatalos küldemények postázását. Társai közreműködésével - az eljárási jogosultság biztosításáért - pedig azt is elérte, hogy a cégek székhelyét az általa vezetett osztály illetékességi területére helyezzék át.

A volt főosztályvezető-helyettes és két társa részben beismerte a bűncselekmények elkövetését, a többi vádlott - akik az érintett kilenc cég érdekében eljártak - tagadta ezeket, és megtagadta a vallomástételt. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek.

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a korábbi főosztályvezető-helyettes és nyolc társa ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.

A volt főosztályvezető-helyettes a kilenc rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és három rendbeli hivatali visszaélés miatt akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat