Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Félmilliárdos áfacsalással gyanúsítanak egy gabonaforgalmazó cég vezetőit
MTI 2015. 09. 14. 14:49:00

Szlovák cégek közbeiktatásával csalt el a gyanú szerint több mint félmilliárd forint áfát egy bábolnai társaság, amelynek ügyében vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói - közölte a szervezet közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatósága.



A korábban állami tulajdonú mezőgazdasági társaság papíron szlovák cégeknek adott el gabonát, miközben a tényleges vevők magyarországi társaságok voltak. A szlovák cégek közbeiktatására kizárólag azért volt szükség, hogy biztosítsák az áfa nélküli, nettó áron való értékesítést. Az elkövetői kör egy cégen kívüli bűntárs által működtetett stróman cégláncolaton keresztül az unióból is vásárolt gabonát, amelyet belföldi beszerzésként feltüntetve adtak el magyarországi gabonafelvásárlóknak. A mezőgazdasági termény és gépkereskedelméről ismert vállalkozás több volt vezetője, valamint bűntársaik és más cégek dolgozói, összesen nyolcan több mint félmilliárd forint áfát csaltak el.

A pénzügyi nyomozók ingatlant, gépjárműveket, földterületet, értékpapírokat is zároltak az okozott kár megtérülése érdekében. Az elkövetőket tíz év szabadságvesztésre is büntethetik.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat